Hatékony szennyvíztisztítási eljárást dolgoztak ki uniós támogatással
Magas nitrogéntartalmú szennyvizek hatékonyabb tisztítását segíti elő az Európai Unió által 753,2 millió forinttal támogatott eljárás.
Magas nitrogéntartalmú szennyvizek hatékonyabb tisztítását segíti elő az Európai Unió által 753,2 millió forinttal támogatott eljárás.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a szerdai hírek nem segítették a BÉT-et, ugyanis délután kiderült, hogy az Egyesült Államokban a januári infláció magasabb volt a várakozásoknál.
A tavalyi magas infláció részben az alacsony 2020-as bázis miatt alakult ki az Egyesült Államokban, de nagy része volt benne a gazdasági fellendüléssel párhuzamosan kialakult kereslet-kínálati egyensúlytalanságoknak.
A monetáris tanács a kamatemelést addig folytatja, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.
Az elemzés szerint a legolcsóbb továbbra is Salgótarján, még annak ellenére is, hogy arányaiban a legnagyobb mértékű, 19,9 százalékos átlagár-, illetve 18 százalékos négyzetméterár-növekedés itt következett be 2020-hoz képest.
Az elemző elmondta: A Budapesti Értéktőzsde kedden jól teljesített, az európai átlag felett tudott emelkedni jelentős forgalomban.
2010-ben egy pályakezdő, főiskolai végzettségű pedagógus bére átlag bruttó 122 000 forint volt, ma bruttó 312 000 forint.
Horvátországban az üzemanyagár-stopról szóló rendelet még hétfőn megjelent és azonnal hatályba is lépett.
Átlagosan két számjegyű, tíz százalék feletti reálbér-növekedésre számít idén Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője.
Országos szinten az egy főre jutó vásárlóerő (teljes jövedelem) átlagosan 2 millió forint volt 2020-ban, nominálisan 7 százalékkal nőtt egy év alatt.
Az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője azt mondta, hogy alulteljesítő lett a magyar piac az európai piacok között, miközben semmi váratlan dolog nem történt.
A minimálbér emelésnek köszönhetően bruttó 280 ezer forintra nőtt a gyed maximális összege, ami mára több mint két és félszer annyi, mint amennyi 2010-ben volt.