
Lassult az amerikai gazdaság növekedése
A szolgáltatóipar beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 57,6 pontra gyengült decemberben a novemberi 58 pontról.

A szolgáltatóipar beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 57,6 pontra gyengült decemberben a novemberi 58 pontról.

A Mol szintén pluszban tudott zárni, a Magyar Telekom és a Richter viszont gyengült. Egyedi vállalati hírek nem érkeztek, a kis papíroknál sem volt nagy mozgás.

Szita Károly közölte, a települések a tavalyival azonos rendszer szerint kapnak kompenzációt elmaradt iparűzésiadó-bevételeikkel összefüggésben.

Az euró árfolyama kedden 362,17 forint és 367,43 forint között mozgott.

A budapesti tőzsdén a nyitás után még kedvező volt hangulat, majd délután el kezdett csökkeni a BUX, jelentős eladási hullám indult az OTP, a Mol és a Richter részvényeiben is.

A DIGI operatív irányításával és ügyvezetői feladataival Papp-Gerlei Gyöngyvért bízták meg, aki az Antenna Hungáriától érkezik a távközlési és médiacsoport élére.

Az ingatlanforgalmazó becslése szerint 2021 decemberben az előző havinál 4 százalékkal több, 11 422 ingatlantranzakció történt.

A kedvező hangulatnak köszönhetően mindegyik vezető részvény jól teljesített, a Mol és az OTP vezette az emelkedést.

A négynapos kereskedés alatt a részvénypiac forgalma 24,88 milliárd forint volt múlt a múlt heti 56,54 milliárd forint után, a vezető részvények emelkedtek.

A BÉT éves forgalma az MTI becslése szerint idén meghaladta a 3360 milliárd forintot, szemben a 2020-as 3300 milliárd forint alatti forgalommal.

A Ziarul Financiar kiemelte, hogy az euró értéke az egész év során az 5 lejes pszichológiai határ alatt maradt.

Év elejétől megszűnik a bérjövedelmek után fizetendő, 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás – emelte ki a munkáltatók számára kedvező intézkedések közül.