
Az első hetekben ötmilliárd forintnyi zöld hitelt igényeltek a Takarékbanknál
Október elejétől igényelhető a támogatott zöld jelzáloghitel az energiahatékony lakóingatlanok építésére vagy vásárlására.

Október elejétől igényelhető a támogatott zöld jelzáloghitel az energiahatékony lakóingatlanok építésére vagy vásárlására.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BUX a csütörtöki esést korrigálva nőtt a hét utolsó munkanapján.

A részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A mostani harmadik negyedévi éves GDP-növekedés a legkisebb a 2020 második negyedévi 31,2 százalékos rekordnagyságú visszaesés óta.

Amerikában jobbak, Európában kevésbé jók az eredmények, emiatt a vezető európai tőzsdék inkább mínuszban zártak.

A Mol és a Richter gyengélkedett, a Magyar Telekom árfolyamát pedig iránykeresés jellemezte.

Jól indított a BUX, de a nap második felében már csak mínuszban járt, a kedvezőtlenné váló hangulatban mind a négy vezető részvény árfolyama esett.

A Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján is tájékozódhatunk a Magyar gazdaság előző időszaki teljesítményéről.

A Magyar Telekom erősödésének köszönhetően újabb történelmi csúcsra emelkedett a BUX. Pozitív vállalati hír áll a Magyar Telekom árfolyamának emelkedése mögött.

A szolgáltatói ágazat állítja elő az amerikai hazai össztermék (GDP) több mint a kétharmadát.

A budapesti tőzsde jelentősen felülteljesített az európai társaihoz képest, a Mol és OTP jól teljesített.

A Richter azonban jól teljesített, miután az egyik nagyobb befektetője – a Templeton Alap – a részesedésének növelését jelentette be.