
Mérséklődött az export, gyorsult az import Kínában
Elemzők a növekedés mértékének enyhébb mérséklődésére számítottak, 32,1 százalékos bővülést előrejelezve az áprilisban regisztrált 32,3 százalékos emelkedést követően.

Elemzők a növekedés mértékének enyhébb mérséklődésére számítottak, 32,1 százalékos bővülést előrejelezve az áprilisban regisztrált 32,3 százalékos emelkedést követően.

Az OTP részvénye is egész héten szépen menetelt felfele, pénteken újabb mindenkori csúcsot döntött és 16 290 forinton zárta a kereskedést.

Magyarországon még mindig sok lakás szorul korszerűsítésre, ugyanis tavaly 150 ezer energetikai tanúsítványt adtak ki, az érintett ingatlanoknak azonban csupán a 4,78 százaléka érte el

A blue chipek közül még a Richter is kiemelkedett, ugyanis bár pénteken már a 225 forintos osztalékszelvény nélkül forgott, a papír a csütörtöki (8155 forintos) záróárfolyama felett tudott zárni.

Az Európai Bizottság szerint az európai minimálbér az egyes tagállamokban az átlagbér 50 százaléka kell, hogy legyen, ennek eléréshez a 2021-ben Magyarországon megállapított minimálbér (bruttó

Továbbra is a fővárosi agglomeráció, ezen belül a Szigetszentmiklósi járás a legkedveltebb ingatlanpiaci célpont – közölte az Otthon Centrum az MTI-vel
A gazdatársadalom Európa-szerte elöregedőben van, így Magyarországon is problémát jelent az, hogy ki és hogyan veszi át a gazdaságok vezetését az idősebb generációtól. A Nemzeti

Török Lajos hozzátette, hogy a BÉT a nyugati részvénypiacokhoz képest is jól teljesített.

Az élénkülés üteme különösen a koronavírus-járvány okozta tavaly tavaszi súlyos visszaeséssel összemérve kirívó.

A vezető részvények közül a legnagyobb mértékben a Mol árfolyama erősödött. A BUMIX 0,54 %-al emelkedett a keddi záráshoz viszonyítva.

Liu, aki Kína kereskedelmi főtárgyalójának szerepét is betölti az amerikai-kínai gazdasági kapcsolatok terén csütörtökön virtuális megbeszélést tartott Katherine Tai-jal, Washington új kereskedelmi főképviselőjéve

Napközben a BUX 47 ezer pont felett is járt, onnan korrigált, és zárt történelmi csúcson.