
Szerdán a Richter lett a nyertes
A Magyar Telekom kedden délután közzétett első negyedéves gyorsjelentését leszámítva a cégekre nem érkeztek egyedi hírek.

A Magyar Telekom kedden délután közzétett első negyedéves gyorsjelentését leszámítva a cégekre nem érkeztek egyedi hírek.

A keddi kereskedés nyertese az OTP, bár csak a nap végére kezdett erősödni.

Májusban még 5 százalék közelében maradhat az infláció. A nyári hónapokban kissé visszaeshet. de az év egészét nézve 4 % felett alakulhat az átlagos infláció.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a legfontosabb hétfői hír a Richter gyorsjelentése volt.

A hazai tőzsdeindex az elmúlt napokban ismét áttörte a 44 ezer pontos ellenállást, csütörtökön pedig a 44 500 pontot is megugrotta.

Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük az áprilisi infláció, a szálláshelyek márciusi forgalma, vagy az építőipar márciusi teljesítménye. Hétfőn közli a Pénzügyminisztérium gyorstájékoztatóját

Kedvezően indult a kereskedés a Mol és az OTP pénteki gyorsjelentése miatt.

KBC Csoport igazgatótanácsa David Moucheron-t, a K&H Csoport korábbi vezérigazgatóját a KBC Csoport végrehajtó bizottságába és egyben a KBC Bank Belgium vezérigazgatójává nevezte ki.

Az adózott eredmény nagyságát a jelentés szerint mindenekelőtt a teljes kockázati költségek jelentős csökkenése alakította.

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtökön: az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frankhoz képest

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője úgy véli, hogy az emelkedés elsősorban a Richter 2 százalék feletti erősödésének köszönhető.

A baromfitartók a járványok ellenére is növelik a kibocsátásukat, amit az uniós zöld megállapodás, és a takarmánydrágulás sem vetett vissza.