
BÉT: a Mol erősítette a BUX-ot
A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

A kormány a március 8-tól bezárásra kényszerülő szektorokra is kiterjeszti a támogatást, ezzel további mintegy 100 ezer ember munkahelyének megvédését segítve.

A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Gyopáros Alpár elmondta: a program 2019-ben 150 milliárd forintos költségvetéssel indult, 2020-ban az összeg már meghaladta a 210 milliárd forintot, idén pedig már több mint 250 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az autóipari szövetség csütörtöki közleménye szerint az év első két hónapjában 29 481 új személykocsit adtak el. Az új autók 81 százalékát, négy százalékkal többet, mint tavaly, cégek vásárolták meg.

A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A döntés amiatt is különös jelentőséggel bír, mert Hongkong 25 éven keresztül vezette a rangsort, egészen a múlt évig, amikor Szingapúr letaszította az élről.

A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az elmúlt öt évben jelentős bővülést könyvelhetett el a magyar tőkepiac – a BÉT az 5 évvel ezelőtti 62 kibocsátóhoz képest 80 kibocsátót számlál.

A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A megítélhető összeg az eltartottak számától, az egy háztartáson belüli egyéb jövedelmektől függően 50 ezertől 140 ezer forintig terjedhet.

Románia, Szlovákia, Csehország, Görögország és Magyarország divatkereskedelemi piacának elemzése szerint gyökeres átalakulás várható a divatkereskedelemben, a gyors piaci változások a márkákat és a kiskereskedőket egyaránt érintik.