Felélénkülhet a lakáspiac?
A koronavírus mérsékelte, de nem döntötte be a lakáspiaci aktivitást, amely a járvány előtt tetőzött mind az árak, mind az adásvételek száma alapján.
A koronavírus mérsékelte, de nem döntötte be a lakáspiaci aktivitást, amely a járvány előtt tetőzött mind az árak, mind az adásvételek száma alapján.
A díjemelkedés elsősorban az újépítésű lakások megjelenésének köszönhető.
A blue chipek közül csak a Magyar Telekom tudott pluszban zárni, köszönhetően annak, hogy szerdán lehetett utoljára osztalékszelvénnyel megvásárolni a részvényt.
A Nemzeti Energiastratégia szerint a kormányzat célja, hogy 2030-ra legalább 200 ezer háztartás rendelkezzen átlagosan 4 kW teljesítményű, tetőre szerelt napelemes erőművel.
A jegybank főképp a budapesti személygépkocsis szerződések díjváltozásaival magyarázza a növekedést.
A belföldi használtautó-piacon idén is hat márka autói adták a teljes forgalom több mint felét.
Két év alatt hatról tizenkét százalékra nőtt a legalább hetente online vásárló magyarok aránya – közölte a Reacty Digital az MTI-vel. A társaság ezerfős márciusi
Az euró árfolyama kedden 349,80 forint és 352,15 forint között mozgott.
Az életbiztosító pénzügyileg stabil, fundamentumai biztosak, Szolvencia II szerinti szavatolótőke-megfelelése kiemelkedően magas, 340 százalék.
Az államtitkár kiemelte, hogy érvényben van a kutatás-fejlesztés-innováció területén dolgozók után igényelhető támogatási forma is.
A bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi előzetes adatát közli ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A járvány következtében tavaly 5,0 százalékkal
A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.