
Csökkent az Aegon negyedéves profitja
A szakértők várakozásának az átlagában kisebb profit, 189 millió euró szerepelt a negyedévre.

A szakértők várakozásának az átlagában kisebb profit, 189 millió euró szerepelt a negyedévre.

A keddi kereskedés nyertese az OTP, bár csak a nap végére kezdett erősödni.

A 2019-es pénzügyi évhez képest a Nissan 2020-as gazdálkodási mutatói romlottak.

Májusban még 5 százalék közelében maradhat az infláció. A nyári hónapokban kissé visszaeshet. de az év egészét nézve 4 % felett alakulhat az átlagos infláció.

Havi összevetésben 1,4 százalékkal emelkedtek az árak, gyorsult az ütem a márciusban mért 1,1 százalékhoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a legfontosabb hétfői hír a Richter gyorsjelentése volt.

Mivel az élénkülés várhatóan tovább tart, a következő hónapokban a kínálati bérleti díjak is lassú emelkedésbe kezdhetnek.

Az építési vállalkozások a jogos követelésük 92 százalékához jutnak hozzá a szerződésekben rögzített fizetési határidőre, a késedelmes fizetések aránya 8 százalékra nőtt, a tavaly év

Az építési vállalkozások a jogos követelésük 92 százalékához jutnak hozzá a szerződésekben rögzített fizetési határidőre, a késedelmes fizetések aránya nőtt.

A hazai tőzsdeindex az elmúlt napokban ismét áttörte a 44 ezer pontos ellenállást, csütörtökön pedig a 44 500 pontot is megugrotta.

Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük az áprilisi infláció, a szálláshelyek márciusi forgalma, vagy az építőipar márciusi teljesítménye. Hétfőn közli a Pénzügyminisztérium gyorstájékoztatóját

Az első negyedévben 462,8 ezer autót szállított le ügyfeleinek az Audi, 31,1 százalékkal többet a 2020 első negyedévi 352,9 ezernél.