
Tavaly csökkent az Európai Központi Bank nyeresége
Az EKB csütörtökön azt közölte, hogy tavalyi nyeresége 1643 millió euró volt, elmaradt a 2019. évi 2366 millió eurótól.

Az EKB csütörtökön azt közölte, hogy tavalyi nyeresége 1643 millió euró volt, elmaradt a 2019. évi 2366 millió eurótól.

Az MTI-nek csütörtökön elküldött közlemény szerint a kilábalás ütemében jelentős különbségek lesznek az országok és ágazatok között.

A részvénypiac forgalma 15,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az amerikai lakásépítők nemzeti szövetsége (NAHB) szerdán azt közölte, hogy a több száz lakóingatlan-építő cég megkérdezésével készült februári index 84 pontra emelkedett a januári 83 pontról.

Gombás Attila kiemelte: a növekedés motorja a hitelezés volt. A nettó eredmény 42,3 milliárd forintra csökkent a tavalyelőtti 50,9 milliárd forint után.
A nominálbérek tavaly 0,6 százalékkal csökkentek az előző évihez képest Németországban a Destatis negyedéves rendszerességgel végzett adatgyűjtése alapján. A felmérés a bruttó keresetek mellett az egyéb, bónusz jellegű kifizetéseket is magában foglalja.

Nem számol be nyugdíjemelkedésről a gazdaságkutató.

Megkezdődött a helyi klímastratégia kidolgozása Salgótarjánban; a problémákat feltáró, megoldásokat kínáló, és a szemléletet is formáló program 20 millió forint vissza nem térítendő európai uniós

Bodó Sándor hangsúlyozta: a munkaügyi ellenőrzést végző hatóságok vizsgálataikat a legsúlyosabb jogsértések feltárására összpontosítják. Az ellenőrzési célpontok kiválasztásánál figyelembe veszik a megelőző időszakban feltárt munkaügyi hiányosságokat, az ágazati és területi sajátosságokat.

A részvénypiac forgalma 16,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az online használtautó-piactér összefoglalója szerint a használtautó-import terén borúsabbak a piaci kilátások, a tavalyi 17 százalékos visszaesést idén stagnálás vagy további kisebb visszaesés követheti, így a behozott járművek száma a 2020-ban regisztrált 130 ezer alá is csökkenhet.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a negyedik negyedévben 4,3 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye éves összehasonlításban.