
Rekordnagyságú bevételt és nyereséget ért el az Amazon
Bezos távozik cége operatív irányításából.

Bezos távozik cége operatív irányításából.

A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

A minisztérium közleménye hangsúlyoztat: a Gazdaságvédelmi akcióterv egyik fontos eleme a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartását szolgálja a járványhelyzetben, hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához.

A magyarországi újautó-értékesítés némi visszaeséssel indult 2021-ben: januárban 12 százalékkal kevesebb új személyautót helyeztek forgalomba, mint a 2020. évi, még járványmentes januárban ~ ismerteti az MTI-hez
A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.

Január elsején indult az állami otthonfelújítási program, amely a legalább egy gyermeket nevelőknek lakásfelújításra kínál kedvezményeket.

Az Akko a felvásárlással történetének legnagyobb akvizícióját hajtja végre – ismertették utalva arra, hogy a tranzakciót a vállalat saját és banki forrásból fedezi.

A héjas étkezési tojások átadási árainak emelését kezdeményezik kereskedelmi partnereiknél a Baromfi Termék Tanácsba tömörült tojástermelő vállalkozások a takarmányok és a takarmány-alapanyagok drágulása miatt

A héten a részvénypiac forgalma 61,28 milliárd forint volt az előző heti 51,44 milliárd forint után.

Vasárnapig érvényesek a tavalyi autópálya-matricák, hétfőtől már csak a 2021-es jogosultságokkal lehet a díjköteles útszakaszokra hajtani.

Novák Katalin úgy fogalmazott: ez a kölcsön azoknak a családoknak szól, akik szeretnék felújítani az otthonukat, amihez szeretnék igénybe venni az otthonfelújítási támogatást, de nincs annyi pénzük, hogy belekezdjenek.

A részvénypiac forgalma 16,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.