
A kínai gazdaság 2,3 százalékkal növekedett 2020-ban
Nincs kivétel, a koronavírus ugyanúgy fékezőleg hatott a világ egyik legnagyobb gazdaságára, mint Magyarországéra, de ezt év végére sikerült behozni.

Nincs kivétel, a koronavírus ugyanúgy fékezőleg hatott a világ egyik legnagyobb gazdaságára, mint Magyarországéra, de ezt év végére sikerült behozni.

Célszerű már az első bérszámfejtés előtt nyilatkozni az adókedvezményekről, így a munkáltatók már a januári fizetésben is figyelembe veszik a munkavállalóknak járó adókedvezményeket – tájékoztatta

Az online értékesítés aránya 33 százalékról 40 százalékra nőtt, vélhetően a járvány miatt – írták közleményükben.

A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett becslése szerint a tavalyi 11. hónapban 2,6 százalékkal esett vissza a brit hazai össztermék (GDP) októberhez mérve.

A részvénypiac forgalma 15,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az előző negyedévhez képest az EU-ban 1,4 százalékkal, az euróövezetben pedig 1,3 százalékkal kúsztak feljebb a lakásárak tavaly július-szeptemberben.

Az autós portál felidézte, hogy a használt kocsik importja jobban teljesített a hazai újautó-piacnál tavaly, de ebben a szegmensben is csökkenés volt az egy évvel korábbihoz képest.

A tájékoztatás szerint a Praktiker átépítette budapesti, Bécsi úti áruházát, a mintegy 200 millió forintos beruházással folytatta modernizációs programját. A felújított áruház 100 embernek ad munkát.
Nincs megállás a német autókonszern zászlósmárkájánál, ami az e-meghajtást illeti.

Az eladott autók száma 2019-hez viszonyítva 1,9 százalékkal, 25,3 millióra csökkent.

Emlékeztetnek, hogy a koronavírus-járvány első hulláma alatt bevezetett társdalami korlátozó intézkedések következtében az ingatlanpiac áprilisban érte le a mélypontot, amikor a forgalom csaknem 60 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél.