
Opten: megállhat az autósiskolák fogyása
Megállhat az autósiskolák fogyása Magyarországon, de ezzel együtt is kétséges az utánpótlás jövője.

Megállhat az autósiskolák fogyása Magyarországon, de ezzel együtt is kétséges az utánpótlás jövője.

Az Egészséges Budapest Programban fővárosi és Pest-megyei kórházak, országos intézetek és szakrendelők informatikai eszközei újulnak meg 2026-ig.

A 2020-as program újdonsága, hogy a Csíksomlyó expressz zarándokai a Gyimesközéplokon a „Pünkösdi Forgatag” magyar-székely-csángó találkozón vesznek részt.

Spanyolország ismét rekordszámú turistát fogadott tavaly – derült ki a spanyol ipari, kereskedelmi és turisztikai minisztérium internetes oldalán olvasható jelentésből.

Gyengüléssel zárták a kereskedést a tőzsdék Ázsiában pénteken.

Az RBI Ausztriában és a kelet-közép-európai régióban 16,5 millió ügyféllel és 2100 fiókkal rendelkezik.

Csütörtöktől adhatják be a támogatási kérelmeket a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását, illetve a külpiacra lépésüket segítő kiemelt pályázati felhívásokra.

Az ország gazdasági teljesítménye tette lehetővé, hogy az állam – a rendes nyugdíjemelésen és nyugdíjprémiumon felül – rezsiutalványokat is biztosítson.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium célja, hogy a hazai szolgáltató szektorok a változó világgazdasági kihívások között is képesek legyenek sikeresen helytállni a nemzetközi versenyben.

Júliustól hetente kétszer közvetlen járatot indít a Ryanair Budapestről a horvátországi Zárába.

Tavaly a társaság adatai szerint a teljes piacon 146 037 adás-vétel történt, a statisztikai adatok szerint 2017-ben 153 770, míg 2018-ban 163 695 tranzakció volt.

A MÁV-START a teljes Budapest elővárosi forgalomban a kényelmes, korszerű és közkedvelt Desiro, FLIRT és KISS motorvonatokkal szolgálja majd ki utasait.