
Kezdődik az ünnepi szezon – Hatnapos pihenés lesz Karácsonykor
Idén karácsonykor egyhuzamban hat napot pihenhet a lakosság, a kereskedelmi szövetség szerint nem kell attól félni, hogy ne lenne nyitva tartó bolt az országban.

Idén karácsonykor egyhuzamban hat napot pihenhet a lakosság, a kereskedelmi szövetség szerint nem kell attól félni, hogy ne lenne nyitva tartó bolt az országban.

A mező- és erdőgazdasági területek ára – az előző két év 22, majd 5,6 százalékos növekedése után – átlagosan 11 százalékkal nőtt tavaly, ezen belül a szántó ára 10 százalékkal emelkedett, így egy hektár szántóföld átlagára 1,5 millió forint volt.

A Greentechnic Hungary Kft. márciusban a Nógrád megyei Szügyben nyitott meg 16,5 megawattos napelemparkot.

A tárca nem ismertetett további részleteket: sem az érintett cégek és árucikkek számáról, sem a nevükről.

A Kúria határozatában kimondta: a szabály alól önmagában csak azért, mert borravalóval dolgoznak, még nem lehet kivételt tenni.

Kitért arra is, a hazai borfogyasztás lehetne egy kicsit nagyobb, hiszen jelenleg 21-23 litert fogyasztanak fejenként az elvárható 25-30 liter helyett.

A kikiáltási árak széles spektrumon mozognak, ezért magánszemélyek is találhatnak elérhető áron üdülőt, ilyen például a 14,5 millió forintos balatonfüredi ingatlan.

A befektetők a hétfői kereskedés során óvatosak voltak.

Az euró jegyzése 335,44 forintra emelkedett este negyed nyolckor a reggel nyolc órakor jegyzett 334,77 forintról.

Idén a mintegy 400 ezer tonna szőlőtermés alapján várhatóan 3 millió hektoliter körül lesz a hazai bortermelés, a borászok jó évjáratra számítanak.

Az európai méhészek minőségi termékei nem képesek felvenni az árversenyt az olcsó importtal.

Az államtitkár szerint az állattartásban pozitív trendekről lehet beszámolni.