
Hetedszer rendezik meg a PénzSztár versenyt
A regisztráció ingyenes, a jelentkezés feltétele, hogy a csapat tagjai ugyanannak a középiskolának a 14-22 év közötti diákjai legyenek.

A regisztráció ingyenes, a jelentkezés feltétele, hogy a csapat tagjai ugyanannak a középiskolának a 14-22 év közötti diákjai legyenek.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 695,61 pontos, 1,73 százalékos csökkenéssel, 39 416,77 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, valamennyi vezető

Az évi 160 ezer eladott új személyautó megfelel a magyar gazdaság fejlettségének, valamint a fizetőképes keresletnek.

Globális üzleti szolgáltatóközpontot nyitott a Sanofi gyógyszeripari vállalat Budapesten, a beruházással 350, magas hozzáadott értéket képviselő új munkahelyet hoznak létre – jelentette be Magyar Levente,

Hároméves lejáratú, fix kamatozású forintkötvény zártkörű kibocsátását tervezi a magyar tőkepiacon a Nemzetközi Beruházási Bank (International Investment Bank – IIB) a BÉT honlapján közzétett közleménye

Az egyesület mintegy 70 gyártócéggel és öt áruházlánccal áll kapcsolatban, köztük a Tescóval és az Auchannal, ahol naponta zajlik az élelmiszermentés.

Az ITM közleményében kitért arra is, hogy az elmúlt hat hónapban mintegy 150 panasz érkezett a Budapest Airporthoz, ez a mennyiség nemzetközi összevetésben csekély mértékű.

A szárazabb első időszakot követően májusban hűvösebb és csapadékosabb időjárás volt, amely kedvezett az őszi kultúráknak.

A miniszter szerint a magyarok kreativitása vitathatatlan.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 488,80 pontos, 1,20 százalékos csökkenéssel, 40 112,38 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6 milliárd forint volt, valamennyi vezető

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma szeptemberben 176 milliárd forint volt, egy kereskedési napra vetítve 8,4 milliárd forint, ami alacsonyabb az augusztusi 202,5 milliárd forintos havi,

Januártól átlagosan mintegy 900 koronával (11 700 forint) emelkednek az öregségi nyugdíjak Csehországban – közölte Alena Schillerová cseh pénzügyminiszter kedden Prágában azzal, hogy az erről