
Devizapiac – Újabb történelmi mélypontra gyengült a forint kedden
Este háromnegyed hétkor az euró 334,01 forintot ért.

Este háromnegyed hétkor az euró 334,01 forintot ért.

Az európai befektetők kedden az Egyesült Királyság politikai eseményei és az amerikai-kínai kereskedelmi viszály mellett az ifo német üzleti hangulatindexének alakulására is figyeltek.

„A (magyar) turizmus és ezen belül Eger hihetetlenül emelkedő pályát fog befutni” a következő években – hangoztatta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,83 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 40 848,04 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető

Idén is díjazta a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítókat a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ), amely a Biztosítási Nagydíjat a lakossági, a vállalati vagyonbiztosítások, illetve

Az E-ingatlan-nyilvántartás teljesen átírja a földhivatali rendszer működését, megújítja Magyarországon az ingatlan-nyilvántartás rendszerét – mondta Tuzson Bence a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára kedden a várhatóan

Az adóhivatal elsősorban azt ellenőrzi, hogy a kereskedők adnak-e nyugtát, számlát a vevőknek, bejelentették-e az alkalmazottaikat.

Annak ellenére, hogy a BKV hivatalosan még nem kezdeményezte a bértárgyalás elkezdését, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elindította a folyamatot.

Egy 50-70 négyzetméteres ház vagy apartman vételára 28-40 millió forint között mozog, míg egy hasonló méretű ingatlan bérlése a szezonra 450-600 ezer forint.

A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője

Csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék hétfőn, a vártnál gyengébb euróövezeti és német beszerzésimenedzser-indexek jelentősen rontották a kockázatvállalási kedvet. A londoni FTSE-100 mutató 0,26 százalékos,

Szeptemberben a cégek 24 százaléka számolt be növekvő, 4 százaléka csökkenő termelésről, míg ugyanez a két arány augusztusban 30 és 4 százalék volt.