
Nem módosította alapkamatát a Bank of England
A szeptemberi kamatdöntő ülésről szóló csütörtöki bejelentés szerint így változatlanul 0,75 százalék a brit jegybank irányadó kamata.

A szeptemberi kamatdöntő ülésről szóló csütörtöki bejelentés szerint így változatlanul 0,75 százalék a brit jegybank irányadó kamata.

Indulása óta már 310 ezer család kapott támogatást az Otthon melege programban, a program újabb kiírással folytatódik – tájékoztatott Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai

A béremelésekről Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy az elmúlt években átlagosan ötven százalékkal emelkedett a pedagógusok bére.

A horvát kormány engedett a szakszervezetek követelésének és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre.

A nyár végével a nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése megnöveli mind a betörések, mind a meghibásodások által okozott károk kockázatát, ezért a nyaraló-biztosításokat jóval a téliesítés előtt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 333,53 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 40 930,24 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7 milliárd forint volt, a keddi

A legnagyobb növekedést 2018 júliusához képest Romániában (+39,5 százalék), Magyarországon (+32,9 százalék) és Bulgáriában (+43 százalék) regisztrálták.

A Cordia lakóingatlan-fejlesztő cég a kelet-közép-európai régió mellett már Spanyolországban is terjeszkedik, ahol egy pilotprojektben 80 luxus lakás építését vállalta. A nemzetközi terjeszkedéssel a társaság

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 222,85 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 40 596,71 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető

Uniós támogatásból álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válását segítik a nyugat-dunántúli régióban

A Magyarországon található mintegy 4,4 millió lakóingatlan kétharmada energetikai szempontból elavult, az utólagos szigetelés iránt egyre nagyobb a kereslet, de a megrendeléseket visszaveti a munkaerőhiány

Úgy tűnik, hogy a magas ár és a viszonylag kevés újítás nem vette el a vásárlók kedvét, a TF International Securities elemzője szerint.