
Villamosok ünnepe Miskolcon
Budapesten már létezett, a vidéki városok közül azonban Miskolc volt az első, ahol 1897. július 10-én megindult a villamosközlekedés

Budapesten már létezett, a vidéki városok közül azonban Miskolc volt az első, ahol 1897. július 10-én megindult a villamosközlekedés

A jövő évi költségvetési törvényjavaslat jövőre 4 százalékot meghaladó gazdasági bővüléssel számol. Emellett azzal kalkulálnak, hogy a foglalkoztatottak száma is nő, és nemzetgazdasági szinten csaknem 9 százalékos bruttó béremelkedés lehet.

A csökkentés hatására az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

A magyarországi lakásárak régiós összehasonlításban most sem tekinthetők magasnak, az eddigi drágulás is inkább csak a jelentős lemaradás korrigálása volt.

Folytatódott az élénkülés a magyar ingatlanpiacon, az ingatlanok négyzetméterára és az adásvételek száma is emelkedett az első fél évben.

A meghirdetett mennyiség 75 millió euró (25 milliárd forint) volt, amelyre a bankok 403 millió euró (133 milliárd forint) értékben nyújtottak be ajánlatokat.

A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra nő.

Az automataberendezések üzemeltetői gépenként 120 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást igényelhettek a telepítés költségeire.

A projekt keretében több új generikus hatóanyagot fejlesztett ki a cég olyan terápiás területeken, mint a daganatterápia, az antiinfektívumok, az anyagcsere-betegségek és az aneszteziológia.

Miskolc évszázadokon át jelentős borkultúrával rendelkezett, a belvárosban található pincesoron, az Avas-hegy északi oldalán több mint 900 pinceüreg és borház helyezkedik el.

Az átadott lakások tavalyi 15 ezer körüli száma 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban, de még meg sem közelíti a kívánatosnak tartott, 40 ezer körüli mértéket.

A Központi Statisztikai Hivatal megkezdi a 2021-es népszámlálás előkészítését: szerdától véleménykutatást végez, hogy felmérje, mit gondolnak az emberek a népszámlálás lehetőségéről