
Többlettel zárt tavaly a szlovén államháztartás
Szlovéniában 2013 óta csökken az államháztartási hiány, abban az évben még a bruttó hazai termék (GDP) 15 százalékát tette ki.

Szlovéniában 2013 óta csökken az államháztartási hiány, abban az évben még a bruttó hazai termék (GDP) 15 százalékát tette ki.

Több területen adták át az Innovációs Díjat, a 2017. évi Innovációs Nagydíjat a Richter Gedeon Nyrt. nyerte el.

A hazai turizmus a foglalkoztatottak 7,3 százalékának, 324 ezer embernek biztosított megélhetést.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma 930 millió forinttal támogatja a fejlesztéseket.

Idén minden szállástípus iránt jelentős volt az érdeklődés a húsvéti hosszú hétvégével kapcsolatosan.

Tizenhatodik alkalommal szervezte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) a szépészeti szakmák tavaszi versenyét, a Kézműves Kupát.

A járat hetente kétszer közlekedik majd a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a santanderi Seve Ballesteros Repülőtér között.

Nyolc héten belül megkötik a megállapodást a a moszkvai Vnukovo repülőtér 25 százalékos tulajdonrészének a megszerzéséről Katarban.

A Status Power Invest Kft. 85 százalékra növeli tulajdonát a Mátra Energy Holding Zrt.-ben, így kizárólagos irányítást szerez a Mátrai Erőmű felett.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 140 millió forintos támogatásával revitalizálják a Bogyiszlói Holt-Dunát, a projekt során kotrást végeznek, és partvédelmi rendszert alakítanak ki.

Folytatódik a korábban megfigyelt tendencia, miszerint egyre kevesebb reklámot, egyre többször ismételnek a csatornák.

Ilyen mértékű építkezés még nem volt Magyarországon. Mintegy 8500 szakemberre lesz szükség Paks II. építéséhez a kivitelezés csúcsidőszakában.