
Nemzetközi zsűri bírálta a pálinkákat Ongán
1132 pálinka- és párlatminta érkezett a Quintessence Pálinkaversenyre.

1132 pálinka- és párlatminta érkezett a Quintessence Pálinkaversenyre.

A felajánlott 3%-os béremelést az MVK szakszervezetei nem fogadták el és kilátásba helyeztek egy sztrájkot.

Pénzadományt kapott a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete.

Végéhez közeledik az Edelényi kastélysziget 900 millió forintos uniós támogatással megvalósuló fejlesztése.

Tizenkét éven át szállították az utasokat a borsodi megyeszékhelyen a bécsi villamosok. Idén márciusban kivonták őket a forgalomból, de turisztikai látványosságként visszatérhetnek.

Miskolc 40 darab szóló és 35 csuklós autóbuszt vásárolt, melyből az első darabok még idén forgalomba állnak.

Edelényi civil szerveződések tekintették meg a kastélysziget fejlesztési tervét.

Megkezdték a műemlék tetőszerkezetének felújításását az elnyert támogatásból.

Megünnepelték a miskolciak a zöld villamosok érkezését. Számos program várta a miskolciakat.

A borsodi megyeszékhelyen a Búza téri Coop előtti parkolóban, szombaton lehetett ingyenesen meggyet kóstolni, a program szervezői pedig szórólapokon ismertették a legrégebbi magyar gyümölcs egészségre gyakorolt hatásait.

Különleges időutazás részese lehet, aki június 20-án este, a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében ellátogat a Miskolci Közlekedési Vállalat Szondi utcai telephelyére.