
Akár 4,5 százalékkal is bővülhet a magyar gazdaság 2022-ben
A szakértő szerint a bizakodás azért is indokolt, mert az őszi visszaesést az év végén ismét egyre kedvezőbb adatok követték.

A szakértő szerint a bizakodás azért is indokolt, mert az őszi visszaesést az év végén ismét egyre kedvezőbb adatok követték.

A fejlesztést olyan kutatás előzte meg, amelyből kiderült, mit várnak el egy ilyen portáltól a magánszemélyek, a cégek képviselői, illetve a könyvelői és adótanácsadói szakemberek.

Németországban ugyan 15,6 százalékos csökkenést szenvedett el a márka, viszont 10 százalék körüli volt a bővülés 3 másik országban.

A turizmushoz köthető ágazatok hozzáadott értékének aránya a nemzetgazdaság egészének 5,4 százaléka volt 2020-ban, 2019-ben 6,8 százaléka, ez a tovagyűrűző hatással együtt 8,5 százalékot jelentett 2020-ban, míg 2019-ben még 11 százalékot.

A kormány számításai szerint körülbelül 70 ezren lesznek jogosultak a segítségre, amelyet január 1-étől visszamenőleg lehet kérvényezni.

Török Lajos hozzátette, hogy a BUX-ot ezúttal is főleg az OTP mozgatta, de az előző héttől eltérően ezúttal lefelé.

A teljes éves fogyasztás 3,81 milliárd liter volt; 1,43 milliárd liter motorbenzint és 2,37 milliárd liter dízel üzemanyagot tankoltak a járművekbe Magyarországon.

A félvezetőhiány megakadályozta a korábbi gyártási volumen elérését, a SEAT S.A. globális termelése azonban így is 423 888 járművet tett ki 2021-ben

Érvényes bérmegállapodás van 2022-re MÁV-Volán csoportnál. A munkáltató és a MÁV-Volán-csoport kollektív szerződést kötő szakszervezetei megállapodtak

Török Lajos az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: az OTP kiemelkedően jól teljesített, a bankpapír húzta a piacot, és az emelkedést is vezette.

Kiemelkedett a burgonya novemberi felvásárlási ára: 21,6 százalékponttal szökött fel októberről novemberre, és 55,7 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit.

Rekordot döntöttek több területen is 2021-ben, a régió 14 országában jelenlévő csoport megháromszorozva előző évi számait, több mint 25 ezer gépjárművet adott el.