
Így indította a hetet a BÉT – Alacsony forgalom, csökkenő BUX
A nap folyamán egyedül az OTP-nek volt a jelentősebb forgalma, jóval meghaladta a 3 milliárd forintot, ezzel kimagaslik a többi papír közül.

A nap folyamán egyedül az OTP-nek volt a jelentősebb forgalma, jóval meghaladta a 3 milliárd forintot, ezzel kimagaslik a többi papír közül.

Nagy-Britanniában tavaly 1 millió 630 ezer új autót adtak el, ami 29,4 százalékos csökkenés a megelőző évhez képest, és a legnagyobb esés 1943 óta.

A MÉASZ további támogatást kért a szaktárcától az energiahatékonyságot célzó gyártói beruházások ösztönzéséhez.

Az ügyvezető igazgató az MTI-nek nyilatkozva reális célnak nevezte, hogy a márka minden modellje az első három legnépszerűbb modell között legyen a saját szegmensében a magánvásárlók között.

Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük a novemberi infláció, az ipar októberi kibocsátása, a szálláshelyek októberi forgalma is.

Új autóból 1130-at, használtból 110-et adnak el az előzetes adatok szerint, a tavalyi 1016, illetve 120 jármű után.

Az érintetteknek még december 31-ig van idejük, az átalányadót 2022-re az év végéig lehet választani.

Gyengültek a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a befektetők aggódnak az új vírusvariáns esetleges, a gazdasági növekedés fenntarthatóságát veszélyeztető hatása miatt.

Mozart-golyót gyártó nagyvállalat, a Salzburg Schokolade fizetésképtelenséget jelentett. Az üzemet 1897-ben alapították Salzburgban.

Az alacsony átoltottsági ráta és a szigorú intézkedések elhalasztása miatt ősszel Románia intenzív negyedik járványhullámon ment keresztül, ami negatívan befolyásolja az utolsó negyedév növekedési ütemét.

Szakértő szerint a forgalom nem volt magas, sok a bizonytalanság a koronavírus új variánsa miatt, ezért a befektetők inkább kivárnak.

A kisvállalati adó a kkv-kat befektetésre és fejlesztésre ösztönzi, így az Európai Unió legversenyképesebb adófajtája, de emellett Magyarországon is rekorder, hiszen ebben az adónemben nő a leggyorsabban az adózók száma.