
Erős hónapot zárt az ingatlanpiac a Duna House szerint
A Duna House becslése szerint idén decemberben is megközelítheti, vagy átlépheti az adásvételek száma a 10 ezres határt.

A Duna House becslése szerint idén decemberben is megközelítheti, vagy átlépheti az adásvételek száma a 10 ezres határt.

A vezető részvények közül a Mol teljesített a legjobban, amit az olajár emelkedése és a petrolkémiai marzsok kedvező alakulása támogatott.

A program jelentős érdeklődést váltott ki, az első negyedévben a háztartások 7 százaléka jelezte, hogy biztosan, 17 százalékuk pedig valószínűleg szeretett volna részt venni benne.

A londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet szerdán azt közölte, hogy az orosz feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) az októberi 51,6 pontról novemberben 51,7 pontra emelkedett, május óta a legmagasabb szintre.

A befektetőket optimista vagy negatív irányba főleg az új vírusvariánssal kapcsolatos hírek, és a spekulációk befolyásolják.

A nemzetközi piacokat egyértelműen a koronavírus-járvány omikron variánsával kapcsolatos hírek mozgatták, és ez érvényesült a budapesti tőzsdén is.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) bejelentése indoklásában leszögezte, hogy elsődleges célja az árstabilitás biztosítása.

A konferencia kiemelt témái közé tartoznak az idei glasgow-i klímacsúcson (COP 26) hozott döntések pénzügyi következményei.

A Duna House (DH) csoport konszolidált árbevétele 2021. harmadik negyedévében 3,8 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszakához képest 72 százalékos növekedés.

Az OTP jelentősen emelkedett, a forgalom nagyobb részét, több mint kétharmadát tette ki, a banki papír a pénteki csökkenését korrigálta.

A mérsékeltebb országos csökkenés hátterében a fővároson kívüli átlagdíj változatlansága áll, de ott korábban nem is történt a budapestihez hasonló emelkedés.

Eddig átlagosan 8,6 millió forint volt az igényelt összeg bér-, járulék-, rezsi- és működési költségek fedezésére, illetve a készletek finanszírozására.