
Devizapiac – Nagyot gyengült a forint pénteken
Az eurót a kora reggeli 363,69 forint után este hat órakor 367,94 forinton jegyezték, ami a forint 1,2 százalékos gyengülésének felel meg.

Az eurót a kora reggeli 363,69 forint után este hat órakor 367,94 forinton jegyezték, ami a forint 1,2 százalékos gyengülésének felel meg.

A magyar gazdaság ütésálló, a vírusválság ugyan érintette, de az európai országok közül elsők között tért vissza a válság előtti fejlődési pályára.

Az IFK elnöke szerint a piac kezd felpörögni, jövőre az 1,5-1,7 milliárd eurót is elérheti az ingatlanbefektetések értéke.

A fizetőképességi index olyan mutatókból áll össze, mint a jövedelmek értéke, az adósságállomány és a háztartások pénzügyi vagyona.

A KPMG 29 országban, 186 cégvezető megkérdezésével mérte fel idén az építőipar helyzetét, a nemzetközi felmérésben Magyarországról négy vállalat vett részt.

A fővárosi ingatlant vásárlók körében Angyalföld volt a legnépszerűbb, amit szorosan követett Zugló és Újbuda: az érdeklődések 18, 17, illetve 16 százaléka irányult ezekre a kerületekre.

A vezető részvényekkel kapcsolatos hír nem érkezett, a legnagyobb figyelmet a kamatdöntés kapta. A jegybanki alapkamatot a várakozásoknak megfelelően emelték.

A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 0,3 százalék volt az első kilenc hónapban.

A kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett adatai szerint az ipari termelés októberben 3,5 százalékkal növekedett éves összevetésben.

A BUX a hét minden napján csökkent, a vezető részvények a kibocsátók kedvező harmadik negyedéves adatai ellenére sem erősödtek.

A GDP volumene 17,9 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A fiatalok az idősebbeknél nagyobb arányban vásároltak házat, illetve panellakást, míg téglaépítésű lakást kevésbé.