
Szeptemberben megállt a GKI konjunktúraindexének emelkedése
Az áprilisi nagy ugrás után a nyári hónapokban lassan araszolgatott felfelé a GKI konjunktúraindexe, majd szeptemberre stagnálásra váltott; az üzleti várakozások hónapok óta tartó javulása

Az áprilisi nagy ugrás után a nyári hónapokban lassan araszolgatott felfelé a GKI konjunktúraindexe, majd szeptemberre stagnálásra váltott; az üzleti várakozások hónapok óta tartó javulása

Csökkenő forgalomban mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 51 453,71 ponton zárt pénteken, 923,20 ponttal, 1,76 százalékkal alacsonyabban, mint az előző

A részleteket tartalmazó kormányrendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.

A Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint mindenképpen meglepetésnek tekinthető, hogy a Moody’s felminősítette Magyarországot. „Bár már egy éve pozitív kilátás volt érvényben, de

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt estek az európai piacok, amelyek mozgását a BUX-index is lekövette, így végül 0,95 százalékos csökkenéssel zárt.

Fokozható a verseny a téglagyártásban, és a piaci koncentráció is ellensúlyozható a hazai gyártás bővítését támogató állami ösztönzőkkel – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)

A magyar piacon az OTP és a Mol húzta a BUX-indexet, vállalatspecifikus hírek nem érkezetek.

Egyre népszerűbb az e-kárbejelentő, már 381 ezer alkalommal töltötték le az alkalmazást.

Az árak Timm Kehler szerint a közeljövőben „normalizálódni” fognak.

Egy újépítésű ingatlan négyzetméterára a megyeszékhelyeken 12,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi átlagárnál.

Nem változtatott az irányadó dollárkamatsávon az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed (Federal Reserve) monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság, a FOMC. A szerdán végződött kétnapos

A magyar tőzsde a nemzetközi piacokkal együtt mozgott, a forgalom alacsony volt, hazai vállalatspecifikus hír nem érkezett.