A Roszkoszmosz 2030-ban tervez Holdra szállást
A Roszkoszmosz holdbázis építését is tervezi,a Holdra szállást követően.
A Roszkoszmosz holdbázis építését is tervezi,a Holdra szállást követően.
Harmadik alkalommal rendeztek tudományos konferenciát Diósgyőrben, ahol ezúttal Luxemburgi Zsigmond 50 éves uralkodása állt a középpontban
Középiskolásoknak szóló, önismereten alapuló pályaorientációs mobilalkalmazást fejlesztettek a Pannon Egyetemen, az applikáció a gazdaságtudományi képzések közti választásban nyújt segítséget a diákoknak. Az egyetem az MTI-vel
Ötödik századi görög nyelvű szamaritánus mozaikszöveget találtak régészek Izrael középső részén – jelentette szerdán a helyi média.
A most megjelent háromszáz oldalas, angol nyelvű kiadvány kölni és miskolci szakemberek összefogásával készült.
A depresszió megelőzésében is segíthet a mediterrán étrend egy új kutatás szerint – írja az MTI a BBC nyomán. A Molecular Psychiatry szaklapban közölt tanulmány
Sikeresen teszteltek egy űrszemetet összeszedő hálót a világűrben, a Föld felett több mint 300 kilométerre. A háló kipróbálása egy tesztsorozat része, amely különböző technológiákat mutat
A kecskék a boldogságot tükröző arckifejezéseket részesítik előnyben – állítják brit kutatók, akiknek eredményei azt sugallják, hogy az eddig véltnél sokkal több állat lehet képes
Az eddig véltnél jóval több szén-dioxidot bocsát ki az Antarktiszt övező tengeri jég körüli nyílt víz télen – mutatták ki a térségben elhelyezett 35 úszórobot
Részben „lustasága” vezetett a Homo erectus (felegyenesedett ember) kihalásához – állítják az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) kutatói
Sikeres volt az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség júniusi szimulációs gyakorlata, amelyben a szakembereknek egy Európára kiterjedő légiközlekedést érintő támadást kellett kezelniük
Óriási hidrogén alkotta „fal” van a Naprendszer külső határvidékén. A NASA kutatói szerint a képződményt a New Horizons űrszonda is észlelni tudja.A hidrogénfal a Naprendszerünk