
A Parkinson-kór már a születés előtt elkezdődhet
A Parkinson-kór eredete a születés előttre vezethető vissza azoknál az embereknél, akiknél 50 éves koruk előtt fejlődik ki a degeneratív idegrendszeri betegség.

A Parkinson-kór eredete a születés előttre vezethető vissza azoknál az embereknél, akiknél 50 éves koruk előtt fejlődik ki a degeneratív idegrendszeri betegség.

Kásler Miklós hozzátette: az esetleges betegek elkülönítésére a budapesti Szent László kórházat jelölte ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

Idén is biztosítja a kormány a 35 év alatti fiatalok nyelvvizsgadíjához szükséges támogatást.

Több mint 430 millió éves skorpiókat azonosítottak kutatók, a Föld legöregebb ismert pókszabásújának fosszíliáira a Wisconsin államban lévő Waukesha lelőhely közelében bukkantak.

Több mint két és fél év után szerda este ismét elérhetővé vált a Wikipédia Törökországban.

A Cisco szerint a következő években a tehetséggondozás és a jól képzett szakemberek hiánya továbbra is az első számú kihívás lesz az informatikai vezetők számára.

A december 17-én elvégzett tesztek előzetes értékelése szerint a 10 órán át tartó maratoni próbán a rover minden rendszere összhangban működött.

Döntő jelentőségű fordulópont következett el a halálos dohányipari termékek elleni harcban,mondta a WHO igazgatója.

Nőtt a veszélyeztetett fajként nyilván tartott hegyi gorillák globális populációja, számuk az újabb állatszámlálás szerint eléri az 1063-at.

Ezt a Shutterstock jelentette be és egyúttal sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az ügyet nem kezelték a kellő időben.

A gyógyszerész-, a műszaki, az informatikai és a természettudományi karok szoros együttműködésével „több tudományterület tudása, innovatív kutatása összegződik ennek a technológiának a kifejlesztésében, alkalmazásában”.

A tudósok feltételezése szerint a kölyök vagy farkas, vagy kutya, de lehet egy farkaskutya/korai kutya, azaz átmenet a farkas és a kutya között.