
Csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Szojuz MSZ-14
A Szojuz űrhajó csütörtökön startolt a kazahsztáni Bajkonurból.

A Szojuz űrhajó csütörtökön startolt a kazahsztáni Bajkonurból.

A cipók hatalmasak voltak, akár egy méter magasak is, mivel rengeteg munkást kellett etetni.

Matematikusok bizonyították, hogy összetettsége miatt összesen 43 252 003 274 489 856 000-féle (negyvenháromtrillió-kétszázötvenkétbilliárd-hárombillió-kétszázhetvennégymiliárd-négyszáznyolcvankilencmillió-nyolcszázötvenhatezer; kb. 4,3.1019) Rubik kockaállás hozható létre, ami azt sugallja, hogy egytlen kocka hatalamas mennyiségű információt képes tárolni.

Több tanulmány mutatta ki az elmúlt hónapokban az elektromos cigaretta káros hatását, azt, hogy az e-cigit szívóknál gyakoribbak a szívbetegségek.

Az írásos és a régészeti emlékek alapján úgy tűnik, hogy az első századi település egyelőre ismeretlen okokból a harmadik században eltűnt.

Mindig a mezőgazdaság volt a fő tevékenység, ezt a térségben talált emberi csontok szénizotópos vizsgálata állapította meg.

A modern kor legpusztítóbb influenzája, a spanyolnátha már akár két évvel a járvány 1918-as kitörés előtt is létezhetett.

A Roszkoszmosz holdbázis építését is tervezi,a Holdra szállást követően.

A gyereket nevelő háztartásokban – a háztartások egynegyedében – 98 százalékos arányban használnak internetet.

Harmadik alkalommal rendeztek tudományos konferenciát Diósgyőrben, ahol ezúttal Luxemburgi Zsigmond 50 éves uralkodása állt a középpontban

A Pannon Egyetemen kifejlesztett az applikáció a gazdaságtudományi képzések közti választásban segíti a középiskolás diákokat.

A szőlőhajtások Szent-György napi bemutatásának legalább 400, a hajtások a Szőlő Jövésnek Könyvébe történő bejegyzésének csaknem 300 éves szokása a mai napig is élő hagyomány.