Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Kerékpárút épült Jakabszálláson

Kerékpárút épült 241 millió forint európai uniós és állami támogatással a Bács-Kiskun megyei Jakabszálláson.

Kerékpárút épült 241 millió forint európai uniós és állami támogatással a Bács-Kiskun megyei Jakabszálláson – közölte a település polgármestere az MTI-vel.

Szabó György Róbert tájékoztatása szerint az 54-es főút és az 5302-es kiskunfélegyházi út mellett megépült új szakaszok a már meglévő hálózatba kapcsolódnak.

A biztonságosabb közlekedés érdekében a település központjától a temetőig 1600 méter hosszan, míg a belterület határától a Zsámbéki Trans Kft. székhelyéig 1150 méter hosszan építettek a bicikliseknek egy-egy útszakaszt.

A Deák Ferenc és a Jókai utcát összekötő részen pedig kerékpáros nyomkijelölés segíti a bicikliseket – sorolta.     A polgármester emlékeztetett: a megépült kerékpárutak mentén található cégek mintegy 600 főt foglalkoztatnak. A fejlesztés eredményeként a jövőben a lakott területen belül és kívül eső munkahelyek többsége kényelmesen, biztonságosan és közvetlenül elérhetővé válik kerékpárral.

Az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán nyert 241,479 millió forint vissza nem térítendő támogatást a beruházáshoz, amelyet 85 százalékban az Európai Unió, 15 százalékban a magyar állam finanszírozott.

(A fotó illusztráció)

Ha tetszett a cikk, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon

További cikkek