Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

K&H Bank: 6,5 milliárd forintra csökkent a nettó nyereség

Idén az első negyedévben a K&H Bank adózás utáni nyeresége 47 százalékkal 6,5 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszakához képest.
pénz

Idén az első negyedévben a K&H Bank adózás utáni nyeresége 47 százalékkal 6,5 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszakához képest, a koronavírus-járvány egyszeri 8,4 milliárd forintos eredménycsökkenést okozott – közölte a K&H Csoport az MTI-vel csütörtökön.

    A nem auditált, konszolidált, nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerinti jelentésben kiemelik: az egyszeri eredménycsökkentő tételek nélkül a K&H 14,2 milliárd forint nettó eredményt ért volna el, ami 17,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A válság teljes költsége – a hitelleírások, a lassuló gazdasági növekedés következményei, valamint a vállalkozások üzleti várakozásaiban és a fogyasztásban bekövetkezett csökkenés – csak az elkövetkező hónapokban, negyedévekben fog megmutatkozni – mondta David Moucheron, a K&H Csoport vezérigazgatója a közlemény szerint.
A működési bevétel a befektetések értékesítéséből származó egyszeri bevétel nélkül 39,3 milliárd forintról (8 százalékkal) 42,4 milliárd forintra nőtt, a működési költségek a tranzakciós illetékkel együtt 23,6 milliárd forintról 25,2 milliárd forintra nőttek, 7 százalékkal. A költség/bevétel arány 52,6 százalékról 52,2 százalékra javult.

A K&H Bank továbbra is erős tőke- és likviditási pozícióval, valamint 1000 milliárd forint likviditási többlettel rendelkező, stabil pénzintézet. Az április 30-i állapot szerint likviditásfedezeti mutatója (LCR) 187 százalékon állt, ami a szabályozó hatóság által előírt kötelező minimumérték közel duplája, míg tőkemegfelelése a 2020. március 31-i állapot szerint 16,5 százalék volt – áll a jelentésben.
A K&H közleményében kiemelte: a bank a korlátozások ideje alatt is teljes mértékben kiszolgálta ügyfeleit mind digitális csatornáin keresztül, mind személyesen. A digitális csatornák használata felgyorsult. A K&H mostanra 477 ezer digitálisan aktív ügyféllel rendelkezik, 13 százalékkal többel, mint egy éve.

A koronavírus világjárvány okozta jelentős márciusi gazdasági lassulás ellenére az új hitelkihelyezések értéke 42 százalékkal 156 milliárd forintra nőtt. Az új jelzáloghitel-folyósítások 31 százalékkal 32 milliárd forintra, az új személyi kölcsön-kihelyezések a korábbi háromszorosára, 26 milliárd forintra nőttek. Az új folyósítások fele a Babaváró hitelekhez kapcsolódik.
A vállalatoknak kihelyezett új hitelek 27 százalékkal 98 milliárd forintra nőttek 2020 első negyedévében.
A megtakarítási oldalon a kezelt vagyon értéke 5 százalékkal 839 milliárd forintra nőtt éves összehasonlításban. A teljes betétállomány éves összehasonlításban 11 százalékkal bővült, 2679 milliárd forintra.

A május 13-i állapot szerint a K&H-nál az ügyfelek fele nem kívánt élni eddig a hiteltörlesztési moratóriummal. A nem teljesítő hitelek aránya egy év alatt 5,5 százalékról 3,6 százalékra javult. A bankcsoport saját tőkéje 362 milliárd forintot, a mérlegfőösszeg 3667 milliárd forintot tett ki. 2019-ben a mérlegfőösszeg 10 százalékos éves emelkedéssel elérte a 3519 milliárd forintot.
2020 első negyedévében a K&H Biztosító adózás utáni eredménye 2,5 milliárd forintot ért el. A nem élet üzletágban a díjbevétel 6 százalékkal 16,7 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest, miközben az élet üzletágon belül 67 százalékkal nőtt a rendszeres, befektetési egységhez kötött (unit-linked) biztosítás, és 23 százalékkal az egyedi kockázati termékek díjbevétele.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek