Pannonhírnök

Kihirdette 2025-2026-os évadát a Miskolci Nemzeti Színház

14 új produkciót láthat a közönség a következő szezonban.

Május 4-én egy szabadtéri rendezvény keretében ismerhette meg a nézőközönség azokat a bemutatókat, melyekkel a miskolci teátrum a 202. évadában készül – áll az intézmény közleményében.

Május 4-én, vasárnap a színház színes programmal készült Seres Ildikó színművésznő rendezésében: az idei évad kedvenc pillanatait felidézve, a következőből ízelítőt adva tárták a nagyközönség elé a 2025-2026-os évad bemutató előadásait.

14 új produkciót láthat a közönség a következő szezonban, mely között lesz klasszikus, kortárs, mese, tánc, komédia, színmű, tehát most is

úgy állítottuk össze az évadot, hogy mindenki találjon magának olyat, ami a szívének kedves, amiért úgy érzi, érdemes színházba jönni

– mondta Béres Attila igazgató.

A direktor bejelentette, hogy izgalmas időszak áll a színház előtt, hiszen májusban az Európai Színházi Unió tagszínházainak vezetőit látja vendégül a teátrum, akik jó néhány előadást meg fognak tekinteni, és az unió közgyűlésére is Miskolcon kerül sor.

− A Csetepaté Chioggiában a Miskolci Nemzeti Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciója lesz, melynek próbái már el is kezdődtek, ugyanis júliusban a közönség a Városmajorban láthatja először a bemutatót, majd természetesen „hazahozzuk” a produkciót, így szeptembertől a miskolci közönég is élvezheti a Rusznyák Gábor rendezésében készülő vígjátékot – emelte ki Béres Attila.

A társulat nyáron sem tétlenkedi: az Ivanov című előadást beválogatták az idén Szolnokon megrendezésre kerülő Országos Színházi Találkozóra, így a társulat június 13-án ott méretteti meg magát, a Kölcsönlakás című bohózat pedig a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon vendégszerepel június 17-én. A kétfejű fenevad című előadás bekerült a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz programjába, így a társulat szeptember 7-én ott vendégszerepel majd.

Önök a színház lelke. Azért dolgozunk, hogy estéről estére közösen élhessünk át különleges pillanatokat, melyhez kell a társulat, kellenek a háttérben dolgozó kollégák, és kellenek Önök. Egy olyan kötelék ez közöttünk, amely, remélem, hogy sosem szakad szét

– szólt a közönséghez a színházigazgató.

A Miskolci Nemzeti Színház 2025-2026-os évadának bemutatói:

Nagyszínház

Claude Magnier: Oscar – bohózat (rendező: Szőcs Artur)

Jacobi Viktor: Sybill – operett (rendező: Szabó Máté)

Joshua Sobol-Jávori Ferenc ՙՙFegya՚՚: Gettó – zenés színmű (rendező: Béres Attila)

Giacomo Puccini: Bohémélet – opera (rendező: Szőcs Artur)

Csiky Gergely nyomán, a Mohácsi testvérek átdolgozása alapján: Buborékok – keserű komédia (rendező: Rusznyák Gábor)

 

Kamaraszínház

Carlo Goldoni: Csetepaté Chioggiában – vígjáték (rendező: Rusznyák Gábor)

Michael Ende: Puncspancs – mese (rendező: Kovács Dániel Ambrus)

Miskolci Balett: Jókai Mór: Az arany ember – dramatikus táncjáték (koreográfus: Kozma Attila)

Füst Milán: Máli néni – vígjáték (rendező: Csiszár Imre)

Anton Pavlovics Csehov: Platonov (Apátlanul) – színmű (rendező: Keszég László)

Miskolci Balett: Arany János: Toldi – táncjáték (koreográfus: Kozma Attila)

 

Játékszín

Martin McDonagh: Leenane szépe – kortárs színmű (rendező: Keszég László)

Székely Csaba: Bányavirág – kortárs magyar tragikomédia (rendező: Béres Attila)

Miskolci Balett: Arany János: Ágnes asszony és… – táncballadák (koreográfus: Kozma Attila és Szőllősi Kriszta)

 

Fotók: Vona Ildikó/ PannonHírnök

 

További cikkek