Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Koronavírus – A pekingi Tiltott Város ismét megnyílt a látogatók előtt

Ismét megnyílt a látogatók előtt a pekingi Tiltott Város, miután a kínai főváros csütörtökön enyhítette az új koronavírus-járvány miatti készültségi fokozatot.

Ismét megnyílt a látogatók előtt a pekingi Tiltott Város pénteken, miután a kínai főváros csütörtökön enyhítette az új koronavírus-járvány miatti készültségi fokozatot – írja az MTI a China Daily kínai lap közlése alapján.

Az egykor a kínai császári palotaként működő Tiltott Város, amely korábban naponta 80 ezer érdeklődőt fogadott, a nagyobb tömörülések elkerülése érdekében ötezer főre limitálta a látogatók napi számát. Az UNESCO által a világörökség részének tekintett Palotamúzeumban egyelőre csak a kültéri részek látogathatóak.

A városban működő parkok szintén megnyitották kapuikat, de csupán 30 százalékos kapacitáson működnek és az érdeklődőknek előzetesen kell jegyet váltaniuk az interneten. A látogatóhelyekre – csakúgy, mint a vendéglátóhelyekre, bevásárlóközpontokba, vagy a tömegközlekedési eszközökre – változatlanul csak testhőmérséklet-ellenőrzést követően lehet belépni, a védőmaszkok viselete pedig szintén továbbra is kötelező. Számos parkban hangszórókon lejátszott üzenetekkel emlékeztetik a látogatókat az óvintézkedések – egyebek mellett az emberek közötti megfelelő távolság – betartására.

A China Daily szerint mostanra Kína látogatóhelyeinek mintegy 70 százaléka nyitott újra.

Pekingben a járvány miatti készültségi fokozat enyhítése egybeesik a május 1-je alkalmából tartott ötnapos munkaszünet kezdetével, amelyet hagyományosan sokan utazással vagy kirándulással töltenek. Idén azonban a korábbi évek utasforgalmának mindössze harmadára számítanak a szünet idején Kínában, ahol a belföldi utazást a sok helyen még érvényben lévő karanténelőírások is nehezítik.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön a Meituan Dianping kínai vezető e-kereskedelmi szolgáltató becslésére hivatkozva azt írta: az ötnapos munkaszünet alatt több mint 5 millióan vakációzhatnak majd Pekingben és környékén. A kínai fővárosba az ország a járvány szempontjából alacsony kockázatúnak ítélt területeiről érkezőknek a készültségi fokozat enyhítése folytán immár nem írnak elő 14-napos karantént, így sokak számára könnyen elérhető úti céllá vált Peking.

Kína szárazföldi részén csütörtökön újabb 12 embert diagnosztizáltak az új koronavírus okozta Covid-19 nevű betegséggel, ugyanakkor immár 16. napja nem jelentettek újabb halálesetet a járvánnyal összefüggésben. A hivatalos adatok szerint a koronavírus eddig összesen csaknem 83 ezer embert betegített meg és 4633 pácienssel végzett a szárazföldi Kínában.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek