Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Koronavírus – Több mint 2 millió liter fertőtlenítőt szállított ki a Mol

A következő hónapok a piaci igények megismeréséről, és a termékpaletta bővítéséről, valamint a gyártási kapacitás fejlesztéséről szólnak majd.

Több mint 2 millió liter fertőtlenítőszert szállított ki a Mol a kéz- és felületfertőtlenítő termékekből kórházakba, állami és önkormányzati intézményeknek, közszolgáltató cégeknek, rend- és honvédelmi szerveknek.

Amióta március végén a gyártásba fogott, múlt héten a nagykereskedelmi partnerek kiszolgálását is elkezdte. Mintegy 600 ügyfélhez jutott el a fertőtlenítőszer – közölte a cég kedden az MTI-vel.

A következő hónapok a piaci igények megismeréséről, és a termékpaletta bővítéséről, valamint a gyártási kapacitás fejlesztéséről szólnak majd – tudatta Vida Szabolcs, a Mol-Lub Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben.

A Mol-Lub, a Mol kenőanyagok gyártásával foglalkozó leányvállalata márciusban, mindössze két hét alatt állította át almásfüzitői, korábban szélvédőmosó folyadékot készítő gyártósorát fertőtlenítő előállítására. Az alapanyagot, az etanolt magyar forrásból szerzik be, így magyar beszállítótól, magyar cég gyártja a Mol Hygi fertőtlenítőszert.

MTI

Nyitókép: MTI/MOL.

További cikkek