Koszovói szerb és sárközi hímzésmintákból rendez kiállítást a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum, a tárlat a két tájegység kulturális párhuzamaira hívja fel a figyelmet.
A május 25-től szeptember 10-ig látható kiállítást a belgrádi Szerb Néprajzi Múzeummal együttműködve, kétéves közös munka eredményeként rendezi meg a szekszárdi intézmény.
A tárlaton, amelyet márciusban a belgrádi múzeumban már láthatott a közönség, a 19. század végén készült és 20. századi hímzések szerepelnek – mondta az MTI-nek Fuksz Márta, a szekszárdi múzeum néprajzkutatója, aki Irena Fileki szerb muzeológussal együtt a kiállítás kurátora.
A Sárközből a Wosinsky, és kisebb részben a debreceni Déry Múzeum gyűjteményéből származó főkötők, ingujjak, jegykendők, halotti párnák és bíborvégek hímzésmotívumai, Koszovóból a belgrádi múzeum anyagának részét képező kendők, tunikaszerű ingek, ingujjak gazdag hímzései lesznek láthatók a kiállításon. Utóbbiak között néhány, az 1700-as évek végére datált, ritka szerb hímzés is van – tette hozzá.
A muzeológus szerint a két népi hímzés közötti hasonlóságok főként a török hódítás koráig visszanyúló kulturális kapcsolatoknak köszönhetőek. A 16-17. században, a török megszállás alatt nagy számú balkáni népesség „csúszott fel” Magyarország déli területeire. Az együttélés hatására a török eredetű motívumok vélhetően a nemesi, polgári viseletek közvetítésével kerültek át a paraszti hímzésekbe.
A Sárköz társadalmilag zárt közeg, kulturálisan azonban nyitott tájegység volt: a sokácokkal, horvátokkal, bunyevácokkal való kapcsolata a 19-20. században tetten érhető volt – jegyezte meg.
Mint elmondta, a délszláv és magyar díszítésekben a gránátalma, a rózsa és a flamingó egyaránt török hatásra jelent meg. Hasonlítanak a szerb és sárközi motívumok elrendezései, a körbefutó motívumok, az indás díszek, mindkettőben jellemző a középen elhelyezett minták kiemelése. A koszovói és a sárközi hímzésekben is természetes földszíneket használtak, jellemzően különleges kék, zöld, arany színnel díszítettek, és általában kontúrt kaptak a szerkezetek.
A hasonlóságokra egyébként a szabadkai és a belgrádi hímzőkörök tagjai hívták fel a figyelmet.
A kiállítás kurátora arra is kitért, hogy a tárlattal szeretnék azt is megmutatni, hogy kultúrpolitikai szinten ugyanaz a folyamat ment végbe a két hímzés esetében. A két világháború között Magyarországon és Jugoszláviában egyaránt a nemzeti identitás erősítésére használták fel a hímzések motívumkincsét, Magyarországon több néprajzi tájegység – matyó, kalocsai, kalotaszegi – díszítőművészetét emelte ki a hivatalos kultúrpolitika, a szerb népművészetben a koszovói minták töltötték be ezt a szerepet. Ma mindkét népművészeti hagyomány szerepel az országok szellemi kulturális örökségének listáján – tette hozzá.
foto: kadarka.net
