Kovács Ákos énekes-dalszerző-szövegíró 1968. április 6-án született Budapesten. A Bonanza Banzai alapítója a kilencvenes évektől Ákos művésznéven, szólistaként koncertezik; ma ünnepli 58. születésnapját.
Érettségi után a Budapesti Közgazdasági Egyetemen tanult, és 1992-ben külgazdaság szakon szerzett diplomát, de nem sokat dolgozott a szakmájában. Az 1987-ben Hauber Zsolttal és Menczel Gáborral megalapított Bonanza Banzai együttes hamar népszerűvé vált, így a sikerek zenei pályán tartották. 1993-ban elnyerték Az év hazai popzenekara címet, az Elmondatott című lemezük pedig Az év hazai pop albuma lett.
1994-től – az együttes felbomlása után – Ákos néven adja ki lemezeit, koncertezik, dalszövegeket ír és zenét szerez. Legsikeresebb albuma a 2019-ben megjelent Idősziget, amely 3-szoros platinalemez lett.
Slágerek egész sorát írta az elmúlt évtizedekben. Nevéhez olyan dalok fűződnek többek között, mint az Induljon a banzáj!, Valami véget ér, 1984, Hello, Indiántánc, Ikon, Ölelj meg újra, Adj hitet, Igazán, Keresem az utam.
Kipróbálta magát a színház világában is: 1998-ban az Oliver című előadás főszereplője volt a Madách Színházban, 2003-ban a Nemzeti Színházban szerepelt a Revans című előadásban.
1999-ben a Tarzan című Disney-filmhez készítette el Phil Collins dalainak magyar fordítását, a dalokat maga énekelte fel a müncheni stúdióban. 2001-ben saját verseiből hangjátékot készített Kaszás Attilával A hét parancsszó címmel. Versei könyvkiadásban is olvashatóak.
Kovács Ákos díjai
Több díjat is kapott munkásságáért, mások mellett 2004-ben eMeRTon- és Artisjus-, 2012-ben Kossuth-, 2019-ben Petőfi Zenei-díjat.
Munkásságáról több portréfilm készült, a legutóbbi 2025-ben Ember maradj – Az Ákos-sztori. Eddig. címmel. A mozik után 2026. április 5-én a Duna Televízió tűzte műsorára, és visszanézhető a Médiaklikk archívumában, a https://mediaklikk.hu/filmek/video/2026/04/06/ember-maradj-az-akos-sztori-eddig/ linken.
Borítókép: Ákos a Dunakeszi Feszten 2025. szeptember 7-én (Fotó/forrás: Facebook/ Ákos)











