Május 6-án a Magyar Állami Operaház adta hírül, hogy életének 73. évében elhunyt Cser Miklós karmester. Egyik utolsó hangversenyének felvételével emlékezik portálunk a nagyszerű művészre.
Cser Miklós 1975-ben diplomázott a Zeneakadémián Kórodi András növendékeként. Operaházi pályafutását korrepetitorként kezdte, majd a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett. 1978-tól vendégművészként Irakban tevékenykedett, Pál Tamás hívására 1980-ban szerződött vissza Szegedre, ahol a következő évtizedben vezető karmesterként dolgozott.
1987-ben Az álarcosbál dirigenseként mutatkozott be a budapesti Operaházban, ahol ezt követően több mint kétszáz előadást vezényelt. A repertoár-produkciók mellett olyan premierek fűződnek a nevéhez, mint az Otello (1988), A bolygó hollandi (1988), a Bánk bán (1993), a Parasztbecsület–Bajazzók (1995), A bahcsiszeráji szökőkút és a Don Quijote (1997). A műfaj szeretete mélyen gyökerezett nála, hiszen édesanyja a népszerű művésznő, Cser Tímea az Operaház magánénekese volt.
2000-től a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatójaként, 2004-től pedig további hat évig vezető karmesterként dolgozott. 2012-ben testvérével, Cser Lászlóval megalapították a Concerto Kamarazenekart, melynek tevékenységét művészeti vezetőként is segítette.
Cser Miklós egyik utolsó hangversenyén Haydn: D-dúr csellóversenyét vezényelte Budapesten, a Belvárosi Főplébánia Templomban. A 2019.december 7-én tartott koncerten közreműködött: Temesvári Bence (cselló) és a Musica Sonora Kamarazenekar. Emlékezzünk ezzel a felvétellel a kiváló karmesterre!