Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Ledózerolták a Bagolyvárat

A villamos felső-majláthi végállomásánál található Bagolyvár Miskolc egyik emblematikus épülete. Először az erdészet tulajdonában volt, majd lakóházként működött, két évtizeden keresztül pedig elhagyatottan állt, így statikailag veszélyessé vált.

A villamos felső-majláthi végállomásánál található Bagolyvár Miskolc egyik emblematikus épülete.

Először az erdészet tulajdonában volt, majd lakóházként működött, két évtizeden keresztül pedig elhagyatottan állt, így statikailag veszélyessé vált.

Az épület visszabontását az elavult falszerkezetek tették szükségessé, de mindent az eredeti tervek szerint vissza is fognak építeni egy közel félmilliárd forintos projekt keretében. A felújításhoz és a villamos-végállomás további fejlesztéséhez az unió és a kormány biztosítja a forrást. A projekt százszázalékos támogatottságú, Miskolcnak nem kell hozzá önerővel rendelkeznie.

Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatta a sajtót: a felújítás célja, hogy a közlekedési vállalat utaskiszolgálását korszerűsítsék. A megújult Bagolyvárban kap helyet az MVK Zrt. utasközpontja, a rendészet, egy turisztikai információs pont, jegypénztár, váróterem, büfé, irodák és kerékpárkölcsönző. Környezetbarát lesz az épület, a fűtési rendszerhez geotermikus energiát hasznosítanak majd. Az építkezés december közepén fejeződik be.

Nyitókép: A miskolci Bagolyvár épülete (Fotó: MTI)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek