Október 24-én született Kálmán Imre, és ezen a napon hunyt el Lehár Ferenc. A dátumot 2002-ben a Magyar Operett Napjává nyilvánították, majd 2013-ban a magyar operett felkerült a hungarikumok listájára.
Minden igazi operett könnyed, fülbemászó, de operai igénnyel megírt dallamokkal átszőtt, fordulatokban gazdag történet, sok humorral – amelynek központi témája a szenvedélyes, minden akadályt legyőző szerelem. A párbeszédek énekszámokkal és táncbetétekkel váltakoznak, a műveket látványos jelmezzel és díszlettel adják elő a színházak.
Párizs, Bécs és London színházai is játszottak operettet, de mai formáját a magyar szerzőknek, Kálmán Imrének, Lehár Ferencnek, Ábrahám Pálnak, Jacobi Viktornak és Huszka Jenőnek köszönhetően nyerte el. A “modern” operettekben megduplázódott a szerelmespár: a szereplőgárda általában a híres „négyesfogatra” épült. Ezek a primadonna, a bonviván, a szubrett és a táncoskomikus; tehát minden darabhoz legalább négy jó színészre volt szükség.
Rövid műfajtörténet
Az operett 1850-es évekbeli kezdete óta mindmáig vonzza a közönséget, népszerűsége töretlen. A művek ugyan különböző korokban születtek, de a mai előadások, ha igényesen vannak elkészítve, akkor manapság is érvényes, jelen idejű üzenetet, életérzéseket hordoznak.
Első igazi mestere a francia Jacques Offenbach, akinek leghíresebb műveit – Orfeusz az alvilágban, Szép Heléna – sokszor állították színpadra itthon is. A műfaj gyorsan meghódította az Osztrák-Magyar Monarchiát, de közben átformálódott. A soknemzetiségű birodalom népeinek zenéje, táncai – valcer, polka, mazurka, csárdás, verbunkos, cigányzene – bekerültek a zenei anyagba, a táncbetétekben pedig a francia kánkánt felváltotta a keringő.
Magyar nyelven először 1860. szeptember 22-én játszottak operettet, Offenbach Eljegyzés lámpafénynél című művét. Két évvel később megszületett az első magyar operett: A szerelmes kántor – zenéjét Allaga Géza, szövegét Bényei István írta –. Műfaji megnevezése szerint is az első magyar operettnek Huber Károly műve, a Víg cimborák tekinthető, 1863-ból. Az első külföldön is hódító magyar operett 1902-ben Huszka Jenő Bob hercege volt, ezt követték Lehár Ferenc művei (A víg özvegy, Luxemburg grófja, A mosoly országa), de a legismertebb magyar operett kétségtelenül Kálmán Imre Csárdáskirálynője.
Itthon a műfaj népszerűsítésében olyan neves művészek vállaltak szerepet, mint Fedák Sári, Pálmay Ilka, Petráss Sári, Kosáry Emmy, Lábass Juci, Nádor Jenő, Ráthonyi Ákos, Király Ernő és Rátkai Márton.
Saját színházat kapott az operett
Budapesten 1894-ben megnyílt a Nagymező utca 17. szám alatt a Somossy Orfeum, amit 1922-ben egy amerikai vállalkozó kibérelt és átépített színházzá. Az új teátrum a Király Színház megszűnése után Budapesten az operett egyedüli otthona lett, kapuit 1922. december 22-én nyitotta meg Földes Imre és Buttykay Ákos Olivia hercegnő című operettjével. 1923-tól Fővárosi Operettszínház, 1998-tól pedig Budapesti Operettszínház néven működik. Társulata minden évben a közönséggel együtt ünnepli a Magyar Operett Napját; idén az alkalomhoz kapcsolódva – a hosszú hétvégén – öt alkalommal láthatják a nézők Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét.
(Kiemelt kép: MTI-fotó/ Mohai Balázs)
