Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Ma van a víz világnapja

Földünk országaiban március 22-én tartják a víz világnapját - már harminc éve

Március 22. a víz világnapja. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az édesvíz és az édesvízkészletekkel való fenntartható gazdálkodás fontosságára, továbbá arra is, hogy szükséges komoly lépéseket tenni a globális vízválság kezelése érdekében.

Minden évben más jelmondatot kap a program, 2024-ben a víz világnapi szlogen így hangzik: „Víz a jólétért és a békéért”.

Bolygónk egyik legfontosabb eleme a víz, ami az élet alapfeltétele is. A világ elérhető vízkészlete azonban az éghajlatváltozás és a talajszennyezés miatt egyre nagyobb veszélyben van. Földünk felszínének körülbelül 71 százalékát borítja víz, a teljes vízkészletünk pedig 1,4 milliárd km3-re becsülhető. Viszont ennek a mennyiségnek csak egy része az, amit éltető elemnek tekinthetünk. Vízkészletünk több mint 90 százaléka ugyanis alkalmatlan emberi fogyasztásra, de magas sótartalma miatt még a mezőgazdaság és az ipar sem tudja felhasználni.

 

ENSZ-kezdeményezésre született a víz világnapja

 

Mivel Földünk édesvíz készlete csupán néhány százalék, különösen vigyázni kell rá. Az – ENSZ javaslatára – 1994 óta megrendezésre kerülő víz világnapja azért is fontos kezdeményezés, mert ekkor a média és a közvélemény figyelme jobban ráirányul az édesvízkészlet mennyiségének és minőségének megóvására.

 

Szöveg: Vona Ildikó

Nyitókép: Illusztráció (Fotó: Ljasuk Dimitry Films)

Kövessen minket a Facebookon is!

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek