Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Magyar Nagydíj – Russell rajtolhat az élről

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a mogyoródi Hungaroringen zajló 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését.

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a mogyoródi Hungaroringen zajló 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését.

Így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az első rajtkockából. A 24 éves pilótának ez pályafutása első pole pozíciója.

 

Max Verstappen csak a 10.

 

Russell mellől Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője startolhat majd. A harmadik rajtkocka pedig csapattársáé, a monacói Charles Leclerc-é lett. A világbajnoki címvédő és az összetettben most is éllovas Max Verstappen (Red Bull) részben műszaki probléma miatt csak a 10. eredményt érte el az időmérőn. Melyen Russell csapat- és honfitársa, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton hetedikként zárt.

Az időmérő edzés kezdetére az aszfalt  – bár továbbra is hideg volt, de – teljesen felszáradt, ám az égen felsorakozó, esővel fenyegető felhők miatt szinte az összes pilóta azonnal a pályára hajtott az első szakasz elején. A legnagyobb üdvrivalgás Verstappent fogadta a szinte telt házas mogyoródi lelátón. Az Aston Martin boxában amiatt pacsiztak a szerelők, hogy sikerült megjavítani a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel autóját: az idény végén visszavonuló német pilóta a harmadik szabadedzést a gumifalban fejezte be, az időmérőn pedig végül nem tudott továbbjutni már az első szakaszból sem.

 

Sergio Pérez kiesett

 

A kvalifikáció második részében meglepetésre búcsúzni kényszerült Sergio Pérez (Red Bull), akit az utolsó gyors körén az egyik kanyarban némileg feltartott Kevin Magnussen (Haas).  

A pole pozícióról döntő utolsó szakaszban szinte végig Sainz állt az élen egy kiváló gyors körnek köszönhetően, s a leintéshez közeledve a spanyol versenyző még javítani is tudott az idején. Senki nem számított azonban arra, hogy Russell az utolsó pillanatokban gyorsabb tud lenni a ferrarisnál, így a brit pilóta meglepetést okozva szerezte meg karrierje első pole pozícióját.

 

Hamilton a gyors kör helyett a boxban

 

Verstappen az utolsó nekifutásnál arra panaszkodott a csapatrádión, hogy versenyautójából elszállt az erő, és mivel a probléma nem oldódott meg, a holland címvédőnek meg kellett elégednie a 10. rajtkockával. Hamilton az időmérő végén pályán volt ugyan, végül azonban nem futott neki egy újabb gyors körnek, hanem a boxba hajtott.

A tavaly a Hungaroringen győztes Esteban Ocon (Alpine) ötödik, csapattársa, a 41. születésnapját pénteken ünnepelt Fernando Alonso pedig hatodik lett. Jó időmérőt futott Lando Norris, a McLaren brit versenyzője is, aki negyedikként zárt.

A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol Mogyoródon.

 

A teljes rajtsorrend:

 

1. sor: George Russell (brit, Mercedes), Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari).

2. sor: Charles Leclerc (monacói, Ferrari), Lando Norris (brit, McLaren).

3. sor: Esteban Ocon (francia, Alpine), Fernando Alonso (spanyol, Alpine).

4. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes), Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo).

5. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren), Max Verstappen (holland, Red Bull).

6. sor: Sergio Pérez (mexikói, Red Bull), Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo).

7. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas), Lance Stroll (kanadai, Aston Martin).

8. sor: Mick Schumacher (német, Haas), Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri).

9. sor: Alexander Albon (thaiföldi, Williams), Sebastian Vettel (német, Aston Martin).

10. sor: Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri), Nicholas Latifi (kanadai, Williams).

 

Forrás: MTI

További cikkek