A listát három éve vezető Bécs visszacsúszott a második helyre. A rangsort harminc szempont alapján állították fel, a megítélésnél számított egyebek mellett az egészségügy, az oktatás, az infrastrutúra, a környezet és a stabilitás. Az első ötben szerepel még Zürich, Melbourne és Genf.
Koppenhága Dánia fővárosa már a 15. század eleje óta, a 17 században fejlődött fontos regionális centrummá. Ma már jelentős kulturális, üzleti, média, szállítási és tudományos központ.
A világ egyik legkörnyezetbarátabb városának is tartják. Belső kikötőben kiemelkedően tiszta a víz, a településen sok kisebb-nagyobb park található, a lakosok 35%-a pedig kerékpárral jár munkába.
Az ezredforduló óta gyors infrastrukturális és kulturális fejlődésen megy keresztül, nagyszabású befektések színtere. Kedvező elhelyezkedésének köszönhetően érintik a nemzetközi komp- és hajójáratok, de itt található Skandinávia legforgalmasabb repülőtere is.
Borítókép: Koppenhága kikötője (Fotó/Forrás: Pixabay)