Pannonhírnök

Még 1 hétig látható az „MS mester és kora” a Szépművészeti Múzeumban

A titokzatos MS mester középkori festményeit már több mint ötvenezren látták.

Még jövő hét vasárnapig látható az MS mester és kora című tárlat a Szépművészeti Múzeumban. A kiállítást eddig több mint ötvenezren látták – közölte az intézmény szombaton az MTI-vel.

A tárlat a magyarországi középkori művészet egyik legjelentősebb, de személyét illetően titokzatos alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát mutatja be.

A kiállításon láthatók a mester eddig ismert és újonnan beazonosított alkotásai és átfogó képet kaphatnak a látogatók a művész alkotói környezetéről, a stílusát meghatározó művészeti régiókról, valamint a 15-16. század fordulójának magyar történelméről.

Ki volt MS mester?

A bemutató egyúttal új javaslatot tesz a magyar művészettörténet egyik legizgalmasabb rejtélyének feloldására is, hogy ki rejtőzhet az MS monogram mögött.

A csaknem száz műalkotást, térképeket, maketteket, ötvösműveket, valamint korabeli dokumentumokat felvonultató kiállítás középpontjában MS mester legismertebb alkotása, a selmecbányai Szent Katalin-templom egykori főoltára (1506) áll. A késő középkori művészet e monumentális remekművéből fennmaradt hét táblaképet most először sikerült összegyűjteni.

A téma legutóbbi áttekintésére és az ehhez kapcsolódó kiállításra csaknem harminc éve, 1997-ben került sor a Magyar Nemzeti Galériában, amikor a mester legismertebb alkotását, a Mária látogatása Erzsébetnél (Vizitáció) című oltártábláját restaurálták. A mostani kiállítás újraértékeli az alkotó szerepét nemcsak a magyarországi művészetben, de az európai festészet és grafika kontextusában is.

A kiállítást megelőző kutatás fő célja a középkori mestert körülvevő művészeti miliő meghatározása volt. Az elemzések és vizsgálatok eredményeként a tárlat tisztább képet ad MS mesterről. Egy sor új festményt és rajzot azonosít a művész vagy műhelye alkotásaként, amelyek révén mintegy háromszorosára nő az MS mesterrel kapcsolatba hozott művek száma. Ezen alkotások segítségével nyomon lehet követhetni tevékenységének helyszíneit: a 15. század utolsó éveiben valószínűleg Nürnbergben tartózkodott, majd Bécsben telepedett le, ahol sikeres karriert futott be.

Bár a kutatók félezer év távlatából nem tudnak minden rejtélyt megoldani, a kiállítás olyan válaszokat kínál, amelyek új MS mester-képet rajzolnak fel a látogatók előtt – emelik ki a közleményben.


Borítókép: A selmecbányai főoltár táblái (1506) az MS mester és kora című időszaki kiállításon a Szépművészeti Múzeumban 2025. április 8-án. A tárlaton a mester eddig ismert és újonnan beazonosított alkotásait július 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők. MTI/Purger Tamás

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek