Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Megint lesz bakancsos EDDA koncert

Újra lecsap a sarat taposó bakancsos album!

Július 17-én a miskolci Gárdonyi parkban egy óriási bulin hallhatók a 40 éve megjelent Edda 2. album dalai, köztük A hűtlen és a Kölyköd voltam.

A Rockinform.hu adta hírül saját Facebook-oldalán, hogy 2021. július 17-én, Miskolcon, a Gárdonyi parkban ismét lesz Zártosztály és bakancsos Edda-tagok koncert. 40 éve jelent meg az Edda Művek 2. lemez, a most készülő buli is ennek dalaira épül majd. További információkat a rendezvénnyel kapcsolatban később adnak a szervezők.

Többször rendeztek már ehhez hasonló eseményt, és minden alkalommal fantasztikusan jól sikerült. A klasszikus Edda számos meghatározó zenésze lépett újból színpadra ezeken, a közönség pedig mindig nagy örömmel, lelkesedéssel fogadta őket.

Miskolc neve az Edda 1980-as debütáló albumával felkerült a rockzene térképére. Már első lemezük óriási sikert aratott. A Minden sarkon álltam már, az Elhagyom a várost, az Álmodtam egy világot című daluk azonnal a közönség kedvencévé vált, és az album nem sokkal a megjelenés után platinalemez lett.

Akkora erővel robbant be a miskolci csapat a magyar rockzenébe, hogy nem volt kérdéses a folytatás. Újabb nagylemezük, Edda Művek 2. címmel 1981 tavaszán került a boltokba. Borítója is nagyon emlékezetes: semmi más nincs rajta csak kettő, sárban taposó bakancsos láb. Innen ered a „bakancsos Edda” elnevezés. Az album olyan slágereket tartalmaz, mint a Kölyköd voltam, A hűtlen, A keselyű vagy a Kínoz egy ének.

Ha a koronavírus is megengedi, akkor július 17-én, szombaton megint lehet csápolni ezekre a fantasztikus nótákra. Korábbi Edda-tagok idézik majd fel a dalokat, arról azonban még nincs hír, hogy Pataky Attila fog-e énekelni a koncerten.

Az Elhagyom a várost (2007-ből) itt tekinthető meg:

Könnyűzenei Visszhangok | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek