A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kiadásában, a sportért felelős államtitkárság támogatásával, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) Nagy Béla Programjának keretében megjelent az idei esztendő sportsikereit, felejthetetlen pillanatait felelevenítő Sport 2024 évkönyv.
A kötetet bemutató pénteki sajtótájékoztatón Gyulay Zsolt, a MOB elnöke elmondta, 1988 óta jelenik meg a sportévkönyv, az olimpia évében hagyományosan aranyszínű borítóval.
„Nem véletlenül arany borítóval, hiszen a párizsi olimpia a mi értékelésünk szerint egy remek olimpia volt” – jelentette ki.
Hozzátette, a kötet nagyszerű karácsonyi ajándék, egyben sportolóknak, edzőknek, rajongónak nagyon jó támaszkodási pont, hiszen összefoglalja az egész év eseményeit.
Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke kiemelte, a könyv csodálatos lenyomata az esztendőnek, a legszebb Mikulás-ajándék. Hangsúlyozta, soha ilyen aktív kapcsolat nem volt a MOB és az MSÚSZ között, ennek is igazolása a Sport 2024.
Arany kötésben a Sport 2024 évkönyv
Amler Zoltán főszerkesztő elmondta, megújulása óta 11. alkalommal jelenik meg az évkönyv, harmadszor arany kötésben. Jelezte, az idei eredmények miatt akár dupla terjedelemben is megjelenhetett volna a könyv, amelyben többek között interjú olvasható minden párizsi érmessel.
A pénteki könyvbemutatón ott volt a Párizsban aranyérmes férfi párbajtőrcsapat tagjai közül Siklósi Gergely, Nagy Dávid és Andrásfi Tibor. Siklósi elmondta, a magyar sporttörténelem részévé válni, nemcsak megtiszteltetés, hanem feladat is, hogy pozitív képet állítsanak a fiatalok elé, ezért is kíváncsi arra, mit írtak róluk.
Andrásfi arról beszélt, hogy szokatlan volt számára a győzelem után a hatalmas médiaérdeklődés, ami annyiban okozott nehézséget, hogy miután hamar visszatért az edzésekhez és a versenyzéshez, pihenő idejében kellett ezeknek megfelelnie, de mindegyik meghívásnak igyekezett eleget tenni. Az öttusázó Gulyási Michelle úgy fogalmazott, nem is nagyon emlékszik, hogyan nyilatkozott az aranyérem megszerzése után, így mindenképpen jó lesz elolvasnia a könyvet.
Újságírókat ismertek el
A sajtótájékoztató keretében adta át Csisztu Zsuzsa, mint a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) alelnöke az elismeréseket azoknak a kollégáknak, akik legalább tíz olimpiáról tudósítottak: Csurka Gergely és Ághassi Attila újságíró, valamint Szalmás Péter fotós vehetett át oklevelet.
A sportévkönyv története 1984-re, a Los Angeles-i olimpia évére nyúlik vissza, az akkorit azonban bezúzták.
A sorozat így az 1988-as szöuli olimpia évétől lehet teljes a polcokon. A Magyar Olimpiai Bizottság saját szerkesztésben, gondozásban 2014-ben adta ki először.
Nyitókép: A győztes magyar csapat tagjai ünnepelnek a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének Magyarország – Montenegró mérkőzése után a debreceni Főnix Arénában 2024. december 5-én. MTI/Czeglédi Zsolt