Megkezdődött csütörtök reggel az előrehozott parlamenti választás az Egyesült Királyságban. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra – közép-európai idő szerint 8 és 23 óra – között voksolhat egyéni jelöltekre.
Közvetlenül a zárás után exit poll-eredményeket tesznek közzé a nagy brit médiatársaságok az Ipsos MORI közvélemény-kutató cég adatai alapján.
A szavazatok összeszámlálási és ellenőrzési folyamata azonban a többi fejlett ipari ország gyakorlatához mérve hagyományosan lassú, véglegesnek tekinthető eredmények péntek délutánig nem várhatók.
Kormányalakításra két pártnak, a 2010 óta kormányzó Konzervatív Pártnak, illetve a legnagyobb ellenzéki erőnek, a Munkáspártnak van reális esélye.
A II. világháború óta eltelt több mint hét évtizedben kizárólag e két párt miniszterelnökei váltogatták egymást a Downing Street 10. alatti kormányfői hivatalban.
Ha a mostani választáson a két nagy párt valamelyike megszerzi az alsóházi képviselői helyek abszolút többségét, annak a pártnak a miniszterelnök-jelöltje – a Konzervatív Párt esetében Boris Johnson jelenlegi kormányfő, a Munkáspárt győzelme esetén Jeremy Corbyn, a Labour vezetője – várhatóan már pénteken felkeresi II. Erzsébet királynőt a londoni Buckingham-palotában, és tájékoztatja arról, hogy meggyőződése szerint pártja képes kormányt alakítani.
A királynő ennek alapján felkéri kormányalakításra a győztes párt vezetőjét, aki akár még aznap megalakíthatja kormányát.
Ha egyik pártnak sem sikerül abszolút többséget elérnie, vagyis nincs olyan párt, amelyiknek alsóházi frakciója legalább 326 fős, akkor nagy valószínűséggel az a párt próbálkozik először kormányalakítással, amelynek a frakciója a legnagyobb létszámú, de ebben az esetben az új kormány megalakulása elhúzódhat.
Erre az elmúlt fél évszázadban háromszor, 1974-ben, 2010-ben és 2017-ben volt példa.
1974-ben Edward Heath hivatalban lévő, konzervatív párti kormányfő megpróbált koalíciót kötni a liberálisokkal, ám a tárgyalások három nap után kudarccal végződtek, és II. Erzsébet királynő végül Harold Wilsont, a Munkáspárt vezetőjét bízta meg kormányalakítással.
Wilson nyolc hónapig állt kisebbségi kormány élén, ezután újabb választást tartottak, amelyet a Munkáspárt hajszálvékony, háromfős abszolút többséggel megnyert.
A 2010-es választások után a Konzervatív Párt alsóházi frakciója lett a legnagyobb, de csak 307 fős létszámmal. Néhány napnyi egyezkedés után a konzervatívoknak sikerült a Liberális Demokratákkal koalíciós többségi kormányt alakítaniuk, és ez a kormány az idő előtti szakítást jósló számtalan előrejelzés és a szinte folyamatos koalíciós súrlódások ellenére sikeresen ki is töltötte ötéves mandátumát.
A konzervatívok a 2015-ös választás után önálló többséggel tudtak kormányt alakítani David Cameron vezetésével.
Cameron azonban a brit EU-tagságról 2016-ban tartott – a kilépést pártolók szűk győzelmével végződött – népszavazás után lemondott, és utódja, Theresa May 2017-re előrehozott választást írt ki.
Ezen a választáson a Konzervatív Párt elvesztette többségét, és csak a legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső eseti támogatásával tudott kormányon maradni.
A nyitókép illusztráció.
