Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Megnyílt a Rákóczi Látványtár Sárospatakon

Több történelmi korszakot ölelnek át az ott kiállított gyűjtemények

Az új intézmény a csütörtöki ünnepélyes avatóval nyitotta meg kapuit, Sárospatakon. A rendezvényen részt vett Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár és Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ főigazgatója.

Nagy János úgy fogalmazott, mindaz, amit a “magyar szabadság oroszlánjai” képviseltek, amiért a sárospataki várban és a református kollégium falai között tanultak és éltek, egyetlen mondatban összefoglalható: “Istennel a hazáért és a szabadságért”. Mint mondta, ez a mondat, amelyet II. Rákóczi Ferenc hímeztetett zászlajára, “történelmi küldetésünk összegzése” és egybefoglalja a magyarok múltját, jelenét és jövőjét.

 

Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyûjteményi Központ fõigazgatója beszédet mond a Rákóczi Látványtár átadásán Sárospatakon 2024. június 6-án. (Fotó: MTI/Vajda János)

 

Demeter Szilárd főigazgató köszöntőjében azt mondta, szerinte Kossuth Lajos azon szavai, hogy “mi nem csak szabadok, hanem szabad magyarok akarunk lenni”, a magyarok mai “korparancsa” is.

Arról is beszélt, ha “történelmi valóságunkba lehorgonyozva próbáljuk elhelyezni szívkörünkbe Abaúj és Zemplén vármegyét, akkor bizony az a magyar világ egyik közepe”. Azért lehet az, mert évszázadok óta szabad magyarok lakják, akik a magyar szabadságért küzdöttek – hangsúlyozta.

 

A Rákóczi Látványtár több korszakot ölel át

 

A most felavatott Rákóczi Látványtárban többek között egy 17-19. századi kőanyagokat bemutató kőtár és a bútorgyűjteményt bemutató iparművészeti tár található, emellett az intézmény otthont ad egy Zemplén és Sárospatak tárgyi örökségét bemutató néprajzi gyűjteménynek is. A múzeum textiltárában történeti és néprajzi textíliák láthatók, de egy öntöttvas- és egy Kossuth-gyűjteménynek is helyet ad a Látványtár. Az állandó kiállítások mellett a látogatók augusztus 20-ig Sóstói András Sárospatakot bemutató fotóit is láthatják.

(Az MTI értesülései szerint)

Nyitókép:  Tamás Edit igazgató és Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezetõ államtitkár (b-j) tárlatvezetésen vesz részt a Rákóczi Látványtár átadását követõen Sárospatakon 2024. június 6-án (Fotó: MTI/Vajda János)

Kövessen minket a Facebookon is!

További cikkek