Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Megnyílt az idei karácsonyi vásár Nagyváradon

Ünnepi fénybe borult a városközpont.

Kigyúltak a fények a Szent László téren álló karácsonyfán, felkapcsolták az utcai díszkivilágítást és kitárta kapuit a karácsonyi vásár Nagyváradon

A korábbi évek hagyományaihoz híven az ünnepi fényeket ezúttal is a város polgármestere, Florin Birta kapcsolta fel, akinek egy csapat gyerek és a Mikulás is segített.

Nagyvárad karácsonyfája 2024-ben – Fotó: Marcela Farcaș

Színes programokat kínál az idei vásár. A főtéren felállított nagyszínpadon néptáncosok, énekesek, együttesek adnak műsort. Azok a látogatók, akik a magasból szeretnék megcsodálni a fényárba borult belvárost, felülhetnek az óriáskerékre. A gyerekeket kézműves foglalkozások várják, utazhatnak a Zöldfa (Vasile Alecsandri) utcán közlekedő Mikulás-vonattal, és több alkalommal is találkozhatnak a Mikulással.

Széles kínálat a karácsonyi vásáron

Idén harmincnál több árus ajánlja portékáit a főtéren; egyebek mellett édességeket, mézeskalácsot, kézműves termékeket, karácsonyi díszeket, ajándéktárgyakat, ékszereket, játékokat, gyertyákat, sajtkülönlegességeket, hentesárut. Ételes standok kínálnak a látogatóknak meleg ételeket, forró italokat és az elmaradhatatlan kürtőskalácsot.

A vásár másik helyszíne a Bémer-tér. Akinek pedig kedve támad korcsolyázni, megteheti. Idén is a színház előtt kapott helyet a korcsolyapálya.

November 29-től december 26-ig tart a karácsonyi vásár Nagyváradon. A programokról bővebb információ ITT található.

Nyitókép: Karácsonyfa és óriáskerék a 2024-es vásáron Nagyváradon – Fotó: Marcela Farcaș

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek