Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Megújult bérletkínálattal jelentkeznek a Miskolci Szimfonikusok

Akcióval nyitott Miskolc egyik büszkesége

Meghirdette bérleteit a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az együttes 2021/2022-es szezonja más lesz, mint az eddig megszokott bérletes konstrukció. Egy valamit azonban garantálnak: a következő időszak is bővelkedik nagyszerű koncertekben, amelyeknek helyszíne idén is a miskolci Művészetek Háza Hangversenyterme lesz.

Borkuti László biztosította a Zenekart a város támogatásáról, egyúttal kifejezte abbéli reményét is, hogy ősztől már újra zavartalanul élvezheti a város lakossága az együttes programjait.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar a megszokott 2 bérlet – a hét alkalmas Tűzvarázs és a 4 alkalmas Hangforrás – helyett, idén két teljesen új bérlettel jelentkezik.

 

(b-j) Antal Mátyás, Szászné Pónuzs Krisztina és Borkuti László a sajtótátékoztatón (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

– A SZIMFONIKUS bérlet egy 8 alkalmas sorozat, amelyben helyet kapnak azon koncertek is, amelyek a koronavírusjárvány miatt elmaradtak, s emellett persze nagyszerű új programokat is megálmodtunk benne. A 3 alkalmas YAMAHA bérlet pedig igazán exkluzív programot kínál majd a zongora szerelmeseinek – tájékoztatta Szászné Pónuzs Krisztina, a zenekar ügyvezetője a résztvevőket.

Antal Mátyás, az együttes művészeti vezetője elmondta: A méltán kedvelt nagy klasszikusok mellett ritkán játszott különlegességek és felfedezésre méltó alkotások is műsorra kerültek a következő évad bérletprogramjában. Fantasztikus magyar és külföldi dirigensek és szólisták érkeznek majd Miskolcra.”

A zenekedvelő publikum összesen 11 bérletes hangversenyen tapsolhat a komolyzenei kiválóságoknak, s persze nem lesz hiány egyedi sorozatokban és koncertekben sem.

Természetesen gondoltak a tavaly elmaradt koncertek kompenzálására is. Azok, akik rendelkeznek tavalyi bérlettel (akár Tűzvarázs, akár Hangforrás), az elmaradt koncertekre bejöhetnek a tavalyi bérletükkel, természetesen térítésmentesen. Emellett, ha a fennmaradó alkalmakra is szeretnének bérletet váltani, azt extra kedvezménnyel tehetik meg a Szimfonikus bérlet esetében.

 

Vonósmuzsika (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

Hűséges bérlőik számára emellett elővásárlási jogot is biztosítanak; ezzel a lehetőséggel 2021. AUGUSZTUS 15-ig élhetnek. Bővebb tájékoztatás a programokról a Zenekar honlapján, a www.mso.hu oldalon található.

Zene | PannonHírnök

Facebook

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek