Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Megvan a Friss Hús teljes magyar versenyprogramja

A Mónika nem akar a földön járni című film egy harmincas transz nő musicalbetétektől sem mentes álomszerű kálváriáját mutatja be.

Megvan a Friss Hús nemzetközi rövidfilmfesztivál teljes magyar versenyprogramja: idén 28 magyar film száll versenybe, köztük 12 női rendező alkotása.

A nyolcadik alkalommal megrendezendő fesztivált március 23. és 29. között tartják Budapesten a Toldi moziban.

Idén Rudolf Olivér és Török Marcell is két-két filmmel lesz jelen a Friss Húson, ahol többek között a többszörösen díjnyertes Dombrovszky Linda, illetve a korábbi Friss Hús-díjazott Szilágyi Fanni új filmje is bemutatkozik – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Bartha Máté Szél viszi című diplomafilmje a Verzió fesztiválon a diák- és elsőfilmes versenyprogramban debütált, és lett a kategória legjobbja. Szőke Abigél az Akik maradtak című alkotás főszereplője két kisfilmben is látható lesz (Vakáció, Reggelim a vacsorád), de Gryllus Dorka, Nagy Zsolt, Keresztes Tamás, Jordán Adél, Trill Zsolt is feltűnik majd a vásznon. A Friss Húson korábban a legjobb színész díjával kitüntetett Vilmányi Benett a Szabadok című filmben szerepel.

Több alkotásban is fontos szerephez jut majd a zene. A Mónika nem akar a földön járni című film egy harmincas transz nő musicalbetétektől sem mentes álomszerű kálváriáját mutatja be, míg a Mióta velem jár című alkotás a nyolcvanas évek underground Budapestjén játszódik, és Tasnádi Bence alakítja benne a fiatal rockzenész apukát.

Idén hat animációt láthat a közönség, köztük Andrasev Nadja Szimbiózis című alkotását. A rendező korábban A nyalintás nesze című filmmel versenyzett a Friss Húson, a Szimbiózis pedig olyan nemzetközi fesztiválokon szerepelt, mint a Slamdance, az SXSW vagy Annecy.

Mindezek mellett több alkotás került a versenyprogramba a magyarországi filmes oktatási intézményekből (Budapest Metropolitan Egyetem, ELTE, MOME, SZFE), valamint a Média Mecenatúra által támogatott filmekből.

A magyar versenyprogramban a legjobb magyar élő szereplős rövidfilm, a legjobb magyar animációs rövidfilm, a legígéretesebb 30 év alatti rendező, a legjobb színész és a legjobb színésznő díját ítélik oda, valamint több különdíjat is kiosztanak. A díjakat március 29-én adják át.

MTI

A nyitókép illusztráció.

További cikkek