Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Megviselte a magyar tőzsdét a napközben bejelentett szigorítás

A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol és az OTP húzták le a tőzsdét.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 662,61 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 42 932,61 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője erőteljesnek nevezte a BÉT csütörtöki esését, mivel az európai részvénypiacok indexei csak kis mértékben csökkentek. Bosnyák Zsolt a kedvezőtlen adatokat a korlátozások napközben bejelentett kiterjesztésével magyarázta. A szigorítás az összes vezető részvény árfolyamát visszafogta, de a BUX csökkenését a két nagy kibocsátó gyengülése okozta – tette hozzá. A Mol és az OTP a szakember szerint különösen érzékeny a mostani helyzetre, így nem véletlen, hogy jelentős visszaeséssel zártak.

A Mol árfolyama 48 forinttal, 2,17 százalékkal 2162 forintra csökkent, 3,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 2,37 százalékkal 13 180 forintra esett, forgalmuk 12,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 409 forinton zárt a papír, forgalma 284,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,12 százalékkal 8390 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3643,62 ponton zárt csütörtökön, ez 36,71 pontos, 1,00 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Gazdaság | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek