Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Meredeken csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye

Meredeken, de az elemzők által vártnál valamivel kisebb ütemben csökkent az amerikai gazdaság teljesítménye a második negyedévben, miután a koronavírus-járvány és a terjedését fékező szigorú intézkedések gyakorlatilag megbénították az egész országot.

A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete által csütörtökön közölt első becslés szerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) szezonális kiigazítással számolva 32,9 százalékos évesített ütemben csökkent április-júniusban, ami a legrosszabb érték a negyedéves GDP-adatok számításának kezdete, 1947 óta.

Elemzők átlagosan 34,1 százalékos visszaesésre számítottak az első negyedévben mért 5,0 százalékos csökkenés után.

A járvány példátlanul hosszú, 11 évig tartó expanziónak vetett véget, amikor is átlagosan 2 százalékos ütemben nőtt az amerikai gazdaság.

Folyó áron számolva az amerikai GDP értéke 34,3 százalékkal, 2150 milliárd dollárral, 19 410 milliárd dollárra süllyedt április-júniusban. Az első negyedévben 3,4 százalékkal, 186,3 milliárd dollárral csökkent ez az érték.

Éves összehasonlításban a második negyedévben 9,5 százalékkal csökkent, az elsőben pedig még 0,3 százalékkal nőtt a reál GDP.

Az első negyedévhez hasonlóan április-júniusban is a háztartások kiadásai, az export, a magánszektor készletbefektetései és a vállalatok állóeszköz-befektetései, új elemként pedig az ingatlanpiaci beruházások, valamint az állami és helyi kormányzatok kiadásai húzták le a mélybe a reál GDP-t, ennek hatását csak részben tudta ellensúlyozni a szövetségi kormányzati kiadások emelkedése, illetve az import zuhanása.

A személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, rekord mértékben, 34,6 százalékos évesített ütemben csökkentek a második negyedévben, míg az előző negyedévben még 6,9 százalékkal estek vissza. A vállalati beruházások 27 százalékkal, az export 64,1 százalékkal, az import pedig 53,4 százalékkal csökkent, míg a kormányzati kiadások és befektetések 2,7 százalékkal emelkedtek.

A személyes fogyasztások árindexe 1,9 százalékkal csökkent az előző negyedévi 1,3 százalékos emelkedés után, az élelmiszerek és energiaáraktól megtisztított index pedig 1,1 százalékkal esett április-júniusban, míg az előző negyedévben 1,6 százalékkal nőtt.

A személyes jövedelmek folyó áron számolva 1390 ezer milliárd dollárral nőttek a második negyedévben, míg az előzőben 193,4 milliárd dollárral. A rendelkezésre álló személyes jövedelmek április-júniusban 1530 milliárd dollárral, január-márciusban pedig 157,8 milliárd dollárral emelkedtek. A személyes megtakarítási ráta 25,7 százalékra nőtt, míg az első negyedévben 9,5 százalékon állt.

Az adatok szélesebb körére támaszkodó második becslést augusztus 27-én hozza nyilvánosságra az amerikai kereskedelmi minisztérium.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek